Népszerű az autóvásárlási támogatás: Sok család cseréli le így a régi autóját

2021. február 24. 07:12 | Vincze Attila

A kormány tájékoztatása szerint tavaly megháromszorozódott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kötött szerződések száma. A programban eddig húszezer család vásárolhatott magának legalább hétüléses autót. Az állam az autó árának a felével, maximum 2,5 millió forinttal támogatja a vásárlást.

A háromgyermekes Szathmáry Péter még két évvel ezelőtt használta fel a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. A békéscsabai ügyvéd azt mondja, azóta sokkal kényelmesebbé váltak a hosszabb családi utazások, de egy-egy nagyobb bevásárlás is könnyebb lett a számukra.

– 2019-ben terveztük el, hogy másik autót vásárolunk, mert már nem fértünk el a régiben. Amikor hallottunk erről a programról, akkor elkezdtünk számolgatni, hogy vajon megéri-e nekünk ez a lehetőség. Korábban egy kisebb kategóriájú autóban gondolkodtunk az anyagi lehetőségeink miatt, de a támogatás által végül meg tudtunk vásárolni egy nagyobb autót, amiben sokkal jobban elférünk – fogalmazott.

A kormány által nemrég közölt statisztikák szerint a nagycsaládosok többsége az olcsóbb típusokra használta fel tavaly az állami támogatást. A program elindulása óta, vagyis bő másfél év alatt már 20 ezer család vásárolt nagycsaládos kedvezménnyel legalább hétüléses autót. A békéscsabai Meszlényi-Autó Kft-nél a járvány negatív gazdasági hatásai ellenére is sokan érdeklődnek a lehetőség iránt.

– Azoknak a nagycsaládosoknak, akik használtautó vásárlásán gondolkodtak és volt kezdő tőkéjük erre a célra, nekik az állam most 2,5 millió forintot hozzáad ehhez az összeghez, így ők egyértelműen az újautó vásárlás mellett döntenek, sőt, így akár egy felsőbb kategóriás autó megvétele is szóba jöhet – mondta a behir.hu megkeresésére Meszlényi Dániel, a Meszlényi-Autó Kft. marketing és PR vezetője.

A kormány jelenlegi tervei szerint a nagycsaládosok autóvásárlását célzó program jövő év végéig tart majd.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL