Néprajzi óra – interaktív, zenés, táncos előadás Kondoroson

2025. április 22. 19:10 | Bere Mátyás

A Duna Művészegyüttes rendhagyó néprajzi órákat tartott Kondoroson, a Fehérliliom Népfőiskolában felnőtteknek és gyermekeknek. A Kis Magyar Táncrajz elnevezésű programon táncokon keresztül tanulhattak a résztvevők a magyar néprajzról.

A műsor szerkesztője és ötletgazdája Sikentánc Szilveszter kiemelte, hogy a program egy összefoglaló képet próbál mutatni a Kárpát-medence táncos, zenés kultúrájáról és a magyar sokszínűségről egy órán belül.

– Ez kicsit rapid módon történik, de igyekszünk átfogni a határon túli magyarság táncos zenés kultúráját, mind pedig az anyaország kultúráját. Van benne szó viseletről, hajviseletekről. Van interakció és legyen szó gyermekről, vagy felnőttről, igyekszünk megmozgatni őket – fejtette ki a szerkesztő.

Az előadás egy észak-magyarországi, szatmári blokkal indult, majd három tájegység pásztorkultúrája is előtérbe került. Ezt követően a nemzetiségek is megjelentek, majd szóba kerültek a táncot kísérő hangszerek is.

 

 

A népfőiskolán jelenleg egy kéthetes eseménysorozat zajlik, ennek része a táncos esemény is. – Jönnek hozzánk különböző megyékből, közel száz ember napi szinten, tehát közel 800 embert fogadunk ezalatt az idő alatt. Előadóművészeti előadások vannak, pénteken például a Kaláka együttes jön, a keddi napra pedig Vésztőről és Dombegyházáról érkeztek – fejtette ki Domsits Donatella Anna, a Fehérliliom Népfőiskola Kft. szakmai vezetője.

 

Galéria

 

 
 
 

További programok »

FEL