Nemzetközi együttműködés: Cél a megelőzés és a segítségnyújtás

2019. augusztus 11. 15:22 | behir.hu

Magyar és román rendőrök közösen teljesítenek járőrszolgálatot Gyulán.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség együttműködésének részeként idén nyáron is teljesítenek szolgálatot román rendőrök Gyulán - írja a police.hu.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőreivel látnak el közös járőrszolgálatot, amelynek célja a közbiztonság erősítése, a bűncselekmények, lopások megelőzése, a fürdővárosba érkező turisták, valamint szükség esetén a megnövekedett forgalom segítése. A város forgalmas terein, utcáin, a sokak által látogatott nevezetességeknél rendszeresen ellenőrzik a parkolókat, megkérik az autósokat, hogy a kocsijuk utasterében, amikor leparkolnak, ne hagyjanak értékeket! A várfürdőben is igyekeznek felhívni a strandolók figyelmét arra, hogy vigyázzanak a személyes dolgaikra!

A román rendőrök útbaigazítást tudnak adni honfitársaiknak és anyanyelvükön tudják tájékoztatni őket a magyar jogszabályokról, előírásokról. Emellett a naponta előforduló, rendőri intézkedést igénylő élethelyzetek megoldásában is hasznosul az együttműködés. Így például a napokban egy gyulai férfi bevitt a Gyulai Rendőrkapitányságra egy táskát, amit a háza előtt, a hulladéktárolóban talált. A táskában egy román állampolgár nevére kiállított személyi igazolvány volt. Az Arad Megyei Rendőr-főfelügyelőség éppen Gyulán szolgálatot teljesítő rendőrei felvették a kapcsolatot a hazájukban dolgozó kollégáikkal és rövid idő alatt megtudták a nő telefonszámát. Amikor felhívták őt, éppen Magyarországon volt, így át is tudták adni neki a táskát benne az irattal. A nő nagyon hálás volt a segítségért.

Gyulán, a turisztikai idényhez kapcsolódó közös magyar–román járőrszolgálat 2019. július 29-én kezdődött és augusztus 25-éig tart. Ez idő alatt Békés megyéből két rendőr teljesít szolgálatot a romániai Arad megyében.

 

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL