Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat kapott a csabai szlovák suli két diákja

13:41 | Fajó Attila

Ünnepélyes keretek között adott át Soltész Miklós államtitkár nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium két középiskolás korú diákjának. Az iskola tanulói közösségi munkájukkal, tanulmányi eredményükkel érdemelték ki az elismerést.

Magyarország Kormánya bő egy évtizede támogatja a legjobb tanulmányi eredményekkel rendelkező és a közösségért is tevékenykedő nemzetiségi diákok továbbtanulását. A Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat két éven át folyósítja a kormány nemzetiségi iskolákban tanuló fiatalok számára.

A békéscsabai Szlovák Gimnázium két diákja: Cserenyecz Hanna és Kovács Krisztián Zsolt részesültek idén az ösztöndíjban, amit Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára  adott át nekik ünnepélyes keretek között.

– Nagyon örültem, mikor tavaly szeptemberben kiderült, hogy én is kapok ösztöndíjat. Ez nagy segítséget jelent, úgy a leendő egyetemi tanulmányaim folytatásában, mint a jogosítvány megszerzésében – nyilatkozta a jelenleg tizenegyedikes és orvosi pályára készülő Cserenyecz Hanna.

 

 

Lipták Zsolt megbízott iskolaigazgató kiemelte: intézményük immár 75 éves fennállása óta arra törekszik, hogy Békéscsaba szlovák nemeztiségű diákjait minél ngyobb sikerek elérésére ösztökélje, a nemzetiségi hagyományok megtartására nevelje, és hogy olyan értéket adjon át a tanulmányok során, amit későbbi felnőtt életükben is magukkal vihetnek majd. Az ünnepélyes eseményt az iskola diákjainak nemzetiségi műsora díszítette: citeraszó és szlovák néptánc. 

 

 

– Fontos számunkra a nemzetiségi diákok jó sorsa és boldogulása, hogy előmenetelükkel biztosíthassuk azoknak a kulturális értékeknek a továbbélését a nemzetben, amit ők képviselnek. Idén már 63 diáknak ítéltük oda a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndjat, akik közül 8 fő szlovák kisebbséghez tartozó, ebből most 2 békéscsabai diákot volt alkalmunk elismerni – mondta el Soltész Miklós államtitkár. Hozzátette: az állam a jövőben 16 millió forint támogatást folyósít majd az iskolának, amit a tornacsarnok, illetve a hozzátartozó mellékhelyiségek korszerűsítésére fordíthat majd.

 

Galéria

További programok »

FEL