Nemcsak a jelzőtáblát, még az oszlopot is ellopta a battonyai férfi

16:22 | behir.hu

Közlekedés biztonsága elleni bűntett és lopás vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt egy 52 éves büntetett előéletű battonyai férfival szemben, aki közlekedési jelzőtáblákat lopott el.

A férfi valamikor 2024. december 6-a és 2025. március 25-e között megjelent Battonyán, a Táncsics utca és a József Attila utca kereszteződédében, odament a József Attila utcán, az úttest melletti füves területen elhelyezett, a kereszteződés forgalmát szabályozó 2 db „Elsőbbségadás kötelező” és 1 db „Zsákutca” jelzőtáblákhoz. Ezt követően a terhelt mindhárom jelzőtáblát az oszlopával együtt jogtalan eltulajdonítási szándékkal testi erővel a talajból kiszedte és azokat részben a lakóhelyére, részben egy másik ingatlanba vitte - olvasható a Békés Vármegyei Főügyészség közleményében.

Mint írták, a terhelt a lopással több, mint 88 ezer forint kárt okozott a Battonyai Közös Önkormányzati Hivatalnak, amely az eljárás során a lefoglalással és a sértett részére történő kiadással megtérült. Emellett a terhelt a magatartásával, a 2 db „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla, mint közlekedési jelzés eltávolításával a közlekedés biztonságát is veszélyeztette.

További programok »

Friss hírek

Napos, az átlagosnál enyhébb, tavaszias idő várható március első hetében

Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből
17:25
FEL