Meghódította Barcelonát 1992-ben, ahonnan egy olimpiai arany- és ezüstéremmel tért vissza. Néhány évvel később egy családi tragédia után az Egyesült Államokba költözött, és azóta is ott él a tornász Ónodi Henrietta.
A békéscsabai származású volt olimpikonnal a Nők Lapja Café készített interjút, aki az 1992-es olimpiára úgy emlékszik: arra törekedett, hogy minél tökéletesebb gyakorlatot mutasson be, ez sikerült is. Hozzátette: a pontozókon múlt a döntés, az ezüst érem miatt pedig nem szomorkodik. Visszavonulásáról úgy véli, az kétszer történt meg: egyszer 1994-ben, majd 1997-ben.
"Manapság nem igazan van időm sportolni, a munka és a család nagyon leköt. Most, hogy a gyerkőcök egy kicsit nagyobbak, talán majd megint nekiállok a mozgásnak, mert az nagyon hiányzik." - árulta el Ónodi Henrietta. Egykori klubjáról azt mondta: próbálja követni az eseményeket, eredményeket, az Unyatyinszki házaspárral e-mailen „beszélnek” néha.
Sportolói karrierjére úgy emléjezett: sok áldozatot hozott a sikerért, akár heti tizenegyszer, napi 6-8 órát edzett, mindezt iskola mellett. De mint mondta: nagyon motivált volt, sokat versenyzett külföldön is.
A sportoló az egyetemet az Egyesült Államokban végezte. "A terv az volt, hogy a diploma megszerzése után hazajövök, és itthon folytatom az életem. Békéscsabán komoly sportközpontot akartunk édesapámmal létrehozni, de sajnos ő 1996-ban, 43 évesen meghalt hasnyálmirigyrákban. A békéscsabai terv végül nem jött létre. Az egyetem után Miamiban kaptam munkát, ott született a szerelem a férjemmel, egészen addig úgy terveztem, hogy hazajövök. Az esküvő után, ahogy születtek a gyerkőcök, úgy jött a döntés, hogy itt maradunk az Egyesült Államokban." - emlékezett vissza Henrietta.
Az egykori olimpikon folyamatosan figyelemmel kíséri a riói eseményeket, mint mondja, Magyarország méreteihez képest nagyon sikeres a sportban, érdemes a nem „populáris” sportágakra is odafigyelni. Követi a tornászokat és a tornasportokat, de szereti nézni a vízi sportokat, az öttusát.
Arról, mennyire kezelik sztárként az olimpikonokat, úgy vélekedett: sok volt olimpikon, mint ahogy ő is, néha eljár élménybeszámolókra, ahol a tapasztalatakat átadhatják a következő generációnak. Sokan a sportágukban maradnak, és edzőként munkálkodnak, vagy adminisztrációs, esetleg politikai feladatokat végeznek el. "Mi kisvárosban lakunk, így sokan tudják, hogy olimpikonok vagyunk, de ez nem igazán játszik elsődleges szerepet az életünkben"
Forrás: NLCafé
