Nem marad el, csak az online térbe költözik az Ökumenikus Imahét

2021. január 17. 07:10 | Gyemendi Réka

Idén, mivel a templomokat sem lehet látogatni, az Ökumenikus Imahét az televíziók és számítógépek képernyőjére költözik. Hazákban már 1958 óta minden évben megrendezik az imahetet.

Kutyej Pál evangélikus lelkész elmondta, hogy az Ökumenikus Imahét egy összefogás a Krisztus-hívők között, amelynek az a célja, hogy együtt töltsenek egy hetet és közösen éljék meg hitüket. 

Ahogy országszerte, úgy Békéscsabán is a január utolsó előtti hetén gyűlnek össze a hívők, mindig más templomban, ahol egy, a másik felekezetből való lelkész hirdeti Isten igéjét, majd a hívők együtt imádkoznak. Idén januárban azonban nem lehet látogatni a templomokat sem, így az Ökumenikus Imahét alkalmaival ezúttal új formában találkozhatnak az érdeklődők. 

Békéscsabán csak és kizárólag a virtuális térben lesznek majd jelen ezek az áhitatok. A hívők napról napra a 7.TV közvetítései által vehetnek részt ezeken az alkalmakon, január 17-e, vasárnaptól egy héten át, esténként 19 óra 40 perctől. Az áhitatok az éppen arra a napra kiírt igeszakaszról szólnak majd.

További programok »

FEL