Nem engednék szabadon a késes hentest

2021. július 20. 10:38 | behir.hu

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Szegedi Ítélőtábla felé annak a szarvasi férfinak a letartóztatása további fenntartását, akivel szemben a Gyulai Törvényszék előtt emberölés bűntettének kísérlete miatt folyik eljárás.

A férfival szemben a Békés Megyei Főügyészség azért emelt vádat, mert 2019 nyarán, ittas állapotban, a kocsmai nézeteltérését egy magánál tartott késsel úgy kívánta rendezni, hogy gyomortájékon szúrta a pultos nő élettársát, aki a férfit rendre intette, miután az a további kiszolgálásának a megtagadását követően hangját felemelve méltatlankodott és fenyegetőzött. A megszúrt férfi életét az idejében megkezdett, szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A vádlott cselekménye öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető továbbá korábban erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt már elítélték, ezért figyelemmel arra is, hogy a letartóztatása alatt a büntetés-végrehajtási intézet zárkájából szökést kísérelt meg, a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint vonatkozásában a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye változatlanul fennáll. Esetében kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás további fenntartása mellett biztosíthatók az eljárás céljai. Az ügyészség indítványáról a Szegedi Ítélőtábla dönt.

A vádlott büntetőjogi felelőssége tárgyában a Gyulai Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást.

(forrás: Szegedi Fellebbviteli Főügyészség)

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL