Nem adott elsőbbséget a biciklisnek, csigolyatörés lett a vége

2023. március 30. 10:53 | behir.hu

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 36 éves büntetlen előéletű sarkadi férfival szemben, aki úgy okozott súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetet, hogy nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak.

A férfi 2022. november 19-én, az esti órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Békéscsaba lakott területén, a Gyóni Géza utcában, a Luther utca felől az Andrássy út irányába. Haladása közben, a Gyóni utca – Csaba utca kereszteződésében a kihelyezett, kerékpáros forgalomra vonatkozó kiegészítő táblával ellátott „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elhaladási elsőbbséget a védett út (a Csaba utca) kerékpáros átvezetésén neki balról jobbra közlekedő kerékpárosnak, s összeütköztek. A baleset következtében a kerékpárt vezető nő 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, köztük borda- és csigolyatörtést szenvedett.

A férfi megszegte a KRESZ 28.§ (2) bekezdés b) pontjában foglaltakat, mely szerint a másik jármű érkezési irányától függetlenül elsőbbséget kell adni az útkereszteződésben az olyan útról érkező járművel, amelyen az útkereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van, a keresztező útról érkező jármű részére.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL