Négy elemmel bővül a Magyar falu program

2025. március 27. 13:50 | behir.hu

A kormány döntött arról, hogy négy elemmel - a kistelepülési boltok és kocsmák támogatásával, továbbá templomfelújítási és készpénzfelvevő automaták telepítésére vonatkozó programmal - bővül a Magyar falu program - közölte Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

A kormánybiztos emlékeztetett: a kormányzati tevékenység fókuszában már hat éve ott vannak a kistelepülések, hiszen 2018-ban hirdette meg a miniszterelnök a Magyar falu programot, és az azóta eltelt időszakban tisztán hazai költségvetési forrásból számtalan olyan fejlesztést tudtak megvalósítani a kistelepüléseken, amelyeket maguk az ott élők kértek.

Gyopáros Alpár közölte: a kormány döntése alapján négy elemmel bővül a program, ezek közül kettő - a kisboltok támogatása és a templomfelújítási program - újraindul, a másik kettő - a kistelepülési kocsmák támogatása és az ATM-ek telepítésére vonatkozó program - pedig teljesen új.
A kisboltok támogatására minimum 1 és maximum 3 millió forint értékben minden 5000 lélekszám alatti település olyan üzlete pályázhat, amely napi használati cikkeket, illetve húst értékesít - ismertette.

Elmondta: kormány döntött arról is, hogy az idén elindít egy olyan programot, amelynek köszönhetően minden kistelepülésen, ahol ezt feltétlenül igénylik, lesz készpénzkifizető automata.

Emellett újraindul a templomfelújítási program, az 1000 fő alatti településekre vonatkozó kocsmafejlesztési pályázatot pedig kinyitják az ezer és kétezer lélekszám közötti települések üzlettulajdonosai számára is - mondta a kormánybiztos.

 

Forrás: MTI

 
 
 

További programok »

Itthon

Cristiano Ronaldo becenevét, a CR7-et viseli már egy parlagi sasfióka is

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei, a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálatával együttműködésben minden év június 10. és 30. között ellenőrizték végig a parlagi sasfészkeket, hogy megállapítsák az adott évi szaporulatot. A legjobb élőhelyeken kijelölt mintaterületeken, mintegy 100 sasfészekben, a fiókák is egyedi gyűrűket kapnak, így később a mozgásuk és a túlélésük is monitorozhatová válik.
2026. július 5. 18:42
FEL