Nagy Ferenc: Bízom az összefogásban, az együttműködésben

2021. január 13. 14:37 | Mikóczy Erika

A költségvetés szempontjából jól indult a 2020-as év, azonban a járvány miatt annyi forrást kellett átcsoportosítani, ami a város működésének csaknem egyhavi fedezete. Nagy Ferenccel, Békéscsaba alpolgármesterével a 7.Tv Aktuális című műsorában Tóth Bianka műsorvezető beszélgetett erről.

– Milyennek látta egy évvel ezelőtt Békéscsaba 2020-as költségvetését, és hogyan változott meg ez az év során?

– A 2020-as költségvetés múlt év elején mindenki számára kedvezőnek tűnt, a járvány azonban már márciustól komoly hatást gyakorolt erre is. Voltak olyan központi intézkedések, amelyek a járvány terjedésének megállítására szolgáltak, ugyanakkor kihatással voltak az önkormányzatok, így Békéscsaba bevételeire is. Először tavasszal, aztán ősszel is bevezette a kormány az ingyenes parkolást, ezek a bevételek elmaradtak, nem számíthattunk a gépjárműadóra, a továbbiakban pedig az iparűzési adó is kevesebb lesz. Az üzletek átmeneti bezárása szintén a gazdaságot sújtotta, emellett a rendezvények, a kulturális- és sportesemények bevételszerző képessége is teljes egészében visszaesett. A kialakult helyzet átvészelésére márciustól jelentős tartalékot kellett képezni, amely végül közel 800 millióra rúgott, ezt pedig nyilván más területekről kellett elvonni. Minden feladatnál meg kellett nézni, hol lehet visszalépni, hol lehet egy kicsit csökkenteni a költségeket. A fejlesztési forrásainkat természetesen ez csak részben érintette, azok elkülönítve rendelkezésre állnak, a beruházásaink folytatódnak. A veszélyhelyzetben a polgármester közgyűlési hatáskörben hozhat döntéseket, így talán könnyebben, gyorsabban lehetett reagálni az állandó változásokra. Ki kell emelni azt is, hogy az intézményhálózat részéről nagy szolidaritást, együttműködési készségét tapasztaltuk az elmúlt hónapokban. Mindenki megértette, mennyire fontos a takarékosság; most is bebizonyosodott, hogy a bajban az összefogás, az együttműködés jóval erősebb.

 

– A pénzek átcsoportosítása, a veszélyhelyzeti tartalék képzése okozott-e komolyabb visszalépést az egyes feladatok ellátásában?

– A tartalékképzés lényegében azt jelentette, hogy folyamatos kontroll mellett működtek az intézmények, és az önkormányzati kiadásokat is felülbíráltuk. Így elegendőnek bizonyult a feladatokhoz az a forrás, ami befolyt.  A kevesebb pénz helyenként kisebb szolgáltatási színvonallal járt, például a köztéri állapotok tekintetében is. Már a választások idején a városrendezettség színvonalának növekedését tűztük ki célul, de végül nem tudtunk erre annyit fordítani, mint terveztük.  A város működési költségei éves szinten egyébként 12-13 milliárd forintot tesznek ki, a közel 800 millió forintos tartalékot csak úgy lehetett elérni, hogy majdnem egyhavi kiadást meg kellett spórolni. Sajnos a járványnak még nincs vége, a hatása még idén is érezhető lesz. Szerencsére kapott a város egyfajta központi kompenzációt. A kormány mérsékelte a kis- és középvállalkozások adóit, a gépjárműadó a központi kasszába folyik be, az önkormányzatok az adókat és egyéb díjakat sem emelhetik. Így mindenképpen bevételkiesésünk lesz majd idén is; a kompenzáció valamelyest ezt ellensúlyozza.

 

 

– Mit vár a 2021-es évtől?

– Biztos vagyok benne a 2020-as tapasztalatok alapján, hogy együtt, közös munkával ezt a sok bajt le fogjuk tudni győzni, és a város újra biztosíthatja majd azt a szolgáltatási és kulturális színvonalat, amit korábban. Szeretnénk többek között a fejlesztéseinkkel minél több turistát idevonzani, de a fő célunk az itt lakók életszínvonalának, életkörülményeinek javítása. Mindent el fog követni a közgyűlés, a városvezetés és az egész intézményrendszer annak érdekében, hogy ezeket a célokat meg tudjuk valósítani, a beruházásokat folytatni tudjuk, a város még szebb és élhetőbb legyen. Bízom az összefogásban, az együttműködésben, és ehhez kívánok magunknak még több központi támogatást, jó egészséget, mielőbbi víruslegyőzést, és boldog új évet.

További programok »

FEL