Murányi Teréz kiállítása a kormányhivatalban

2018. szeptember 28. 18:10 | behir.hu

Murányi Teréz festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal aulájában, a Munkácsy Mihály Múzeum támogatásával. A tárlat október 18-áig tekinthető meg.

 

 

Mint azt Takács Árpád kormánymegbízott, a kiállítás kurátora elmondta, a hivatali, olykor szigorúnak tűnő épületnek jobb kisugárzást, más hangulatot ad a kiállítás. Beszélt arról, hogy a kormányhivatal társadalomszervező és kultúra közvetítő funkciót is betölt, utóbbit erősítve folytatják azt a hagyományt, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtanak Békés megyei vagy Békés megyéből származó alkotóknak.

 

 

Murányi Teréztől megtudtuk, hogy az pár évben az érdeklődése a város illetve a fények felé irányult, ezen a tárlaton a sokszínűséget akarta megmutatni. Harmonikus képei nyugalmat, békét, stabilitást sugároznak, rendezettséget, letisztultságot mutatnak, és mindez a művész belső világát jeleníti meg.

Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze Murányi Terézről elmondta, hogy ő nem az az alkotó, aki 10 évesen kezdett el festeni. Informatikus és könyvtáros szakon szerzett diplomát Szegeden, és utána, a munka mellett kezdett festeni, majd rátalált a saját hangjára.

 

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL