Munkácsy tusrajz is megtekinthető a Munkácsy Mihály Emlékházban

2018. október 19. 17:55 | Gyemendi Réka

Országszerte tegnap ünnepelték a Festészet napját, mely az Őszi művészeti hetek része. Ez alkalomból rendeztek műhelykonferenciát a Munkácsy Mihály Emlékházban. A Munkácsy nyomában… A Honfoglalás képzőművészeti ábrázolása című rendezvény különlegessége, hogy Békéscsabán első alkalommal mutatták be Munkácsy Mihály egyik tusrajzát, amelyet vázlatként készített  Türr Istvánról  Honfoglalás című művéhez. 

Forczek Győző, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazagtóhelyettese köszöntötte a megnyitón a látogatókat. Felhívta a figyelmet az október 1-jétől november 30-ig tartó Őszi Művészeti Hetekre. Kiemelte: reményei szerint az emlékházban most kiállított Munkácsy vázlatot sokan fogják megtekinteni, hiszen az épület a kolbászfesztiválra tartók útjába esik.

A művészet és a kiállítások fontosságáról is beszélt. Tapasztalatai szerint az emberekre jellemző a sietség és az, hogy nincs idejük semmire. Elmondta: ez a fajta rohanás nagyon nehezen módosítható, nehéz lenyugtatni az látogatókat.

- A képzőművészeti kiállításoknál a következőt tapasztaltam: a látogató sietve érkezik meg a Csabagyöngyébe, de amint észreveszi, hogy kiállítás van, lelassít. Ekkor jöttem rá, hogy ez egy ösztönszerű megnyugvás. Ezért fontosak számukra a kiállítások, mert képesek a rohanó világból kicsit kiszakítani az embereket - fogalmazott az igazgatóhelyettes.

A megnyitót követően Mészáros Zsuzsanna, vizuál kulturális szakember tartott előadást Munkácsy Mihály rajzairól. Kiemelte: a Türr István kép nem első a sorban, hiszen van már itt egy portréja, ami mellé most oda tudnak tenni egy vázlatot is. A képpel kapcsolatban elmondta: Munkácsy úgy ítélte meg, hogy Türr István megjelenése illik a magyaros portrékhoz, ezért a kész képbe is belecsempészte.

Őt követte Fodor Éva Irén, a Déri Múzeum muzeológusa, aki Munkácsy Mihály kolosszálképeit mutatta be. Később Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze tartott előadást Parlamenti Vita Másképpen: Munkácsy Mihály és Jantyik Mátyás címmel. Őt követte a Fikció és Valóság: a honfoglaló magyarság képi ábrázolása a nemzeti romantika korában című előadás Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatójának előadásában. Az esemény zárásaként  Szalay Ágnes történész mutatta be Türr István személyét és életének főbb mozzanatait.

 

Munkácsy egyik tusrajza is látható az Emlékházban néhány napig.

 

 

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
2024. március 28. 17:07
FEL