Mucsi Balázs: A szakképzés folyamatosan változik

Kezdődik az iskola. Az oktatási intézmények, köztük a Békéscsabai Szakképzési Centrum munkatársai is javában készülnek az új tanévre. A 7. Tv Aktuális című műsorában Mucsi Balázzsal, az intézmény főigazgatójával beszélgetett erről Zámbori Eszter műsorvezető.

 

– Ilyenkor iskolakezdés előtt mennyi munka van, hogyan készülnek a pedagógusok, és az intézmények munkatársai az új tanévre?

 

Az intézményen belül a pedagógusok éppúgy, mint a diákok, elmennek a nyári szünetre. Ugyan sokkal rövidebb időtartam jut nekünk, hisz július elejét követően mentek el szabadságra a pedagógusok, és augusztus 20-át követően már jöttek vissza. A munka tehát már korábban megkezdődött. A technikai állomány, valamint az iskolát kiszolgáló közvetlen személyzet pedig a nyári időszakban is dolgozott. Hisz vannak olyan területeink – például a pályázatok – amelyeket a nyári időszakban is napi szinten kell gondoznunk. Tehát folyamatosan van munka, de való igaz, hogy augusztus legvége az, amikor a kollegák újra felveszik a kesztyűt, és megbirkóznak a szeptember 3-ai kezdést követő 179, kontra 181 nappal.

 

– Milyen jellegű pályázatok, fejlesztések futnak most a szakképzési centrumon belül?

 

Nagyon sok pályázatunk van. Egyrészt olyan futó pályázatok, amelyek a fenntartási időszakban vannak, akár több éves fenntartási időszakukat is. Vannak a nemzetközi pályázataink, a nemzetközi mobilitási pályázatok, az intézménybe dolgozókat érintő, valamint – ami még talán ennél fontosabb is – a diákokat érintő pályázatok. Több száz diákot tudunk kiküldeni az Erasmusos ciklusban, hogy Európa számos országában szerezzenek szakmai gyakorlatot. Ez az egyik folyamatosan futó pályázatunk. A másik nagy pályázati kör a GINOP-os pályázatok, amelyeket beadtunk. Ezek a pályázatok szakmai módszertani megújulást, a lemorzsolódás csökkentésé, nyelvi képzést tudnak majd nyújtani a jövőben. A pályázatok összértéke 700 millió forint körül van, tehát nagy pályázatokról beszélünk. Az Európai Uniós forrásokból és hazai finanszírozásból egyaránt kívánunk majd a közeljövőben kollégiumokat megújítani, energetikai típusú fejlesztéseket végrehajtani, nyílászárókat cserélni. Megújuló energiával kívánjuk ellátni a kollégiumainkat. Sőt emellett van egy új, egy másik pályázatunk is, amelynek segítségével nagyon szeretnénk minden egyes tagiskolánk tetején 50-50 kilowattnyi napelemet, napcellát elhelyezni. Ez is egy nagy lépés lehet a környezettudatosságon túl forintálisan is.

 

 

– Az új tanév milyen változásokat hoz az intézmény életében? Egyáltalán lesznek-e változások?

 

A szakképzés folyamatosan változik. Szokták kérdezni, hogy mikor lesz az, amikor a szakképzés megállhat, és ugyanúgy működhet egyik évről a másikra, mint ahogy azt korábban megszokhattuk. Ilyen nem lesz. A szakképzés folyamatosan változik. A most megszülettek nagy aránya olyan szakmában fog dolgozni, amit most talán még nem ismerünk, nem is tudjuk definiálni. Néhány évvel ezelőtt nem értettük volna, mi az a mechatronikus technikus, ma pedig tudjuk, hogy olyan szakmát jelöl, amely a robotizációval barátságba van, és dolgozni tud. Azok a fejlesztések, amelyek az ismeretanyagot érintik, vagy a szakmák fejlődését érintik, azok nap mint nap, illetve évről évre megfigyelhetők a szakképzési centrumban. A tavalyi évben indítottuk el járműipari fémalkatrész-gyártó képzésünket, amely direktben békéscsabai kérdésre ad adekvát békéscsabai választ. Az intézménynek ez egy fontos területe. Ami újdonság lehet, az a képzések folyamatos megújítása. Ezen dolgozunk.

 

– Keresik is az új típusú képzéseket a diákok? Tehát nem mindenki például péknek, cukrásznak, fodrásznak szeretne tanulni, hanem például robotikát is tanulna?

 

Igen keresik. Az intézményünk kapcsolati hálója a gazdaság világából egy nagy szeletet tudhat magáénak. Azok a vállalatok, vállalkozások, akik a szakképzési centrummal együttműködőek, átadják a tudásukat és felvetik, mire van szükségük. Így tudjuk azt is, hogy mi az, amit nekünk képeznünk kell, vagy milyen irányba kell elmozdulnunk a képzés tekintetében. Nem vagyunk egyedül a beiskolázás tekintetében, hisz ott vannak azok a cégek, vállalkozások, nagyvállalatok, kisvállalkozások, akik most már megjelennek mellettünk, és hitelesen tudják azt mondani, hogy nekik szükségük van akár a Békéscsabai Szakképzési Centrumban végzett diákokra, hiszen ismerik a szakképzésnek a minőségét itt Békéscsabán.

 

– Esetleg lesz olyan cég, amellyel újabb együttműködést írnak alá a már meglévők mellett? Erről lehet-e valamit tudni?

 

Tárgyalások folynak most is autóipari illetve villamos-ipari beszállítóval. Ők közel 50 millió forintot szeretnének beruházni Békéscsabán, itt az egyik termünkben. Egy olyan demonstrációs termet szeretnének létrehozni, ahol a legeslegmodernebb eszközökkel tudnak megismerkedni a diákjaink. Úgyhogy ezek az együttműködések jönnek. Most már nemcsak mi keressük az együttműködőket, hanem a nagyvállalatok, gyárak kívánják a saját termékekiet behozni hozzánk, hogy megismertethessük a diákokat a legmodernebb eszközökkel.

 

– Szakmai versenyeken kifejezetten eredményesek az intézmény diákjai. Az előző tanévben milyen jellegű sikereket értek el a fiatalok?

 

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a szakképzési centrumba járó diákok objektív mérőeszközzel mérhetően is jól képzettek. Miről is van szó? A szakmai versenyeken, különböző megmérettetéseken, akár szakma kiváló tanulója versenyen, vagy ÁSZÉV versenyen, vagy EuroSkills-en, WorldSkills-en a diákjaink ott szerepelnek, képviselve akár hazájukat. Idén júniusban másodjára volt díjátadó ünnepségünk, ahol a Békéscsabai Szakképzési Centrumon belül kiváló, országos eredményt elérő diákjainkat és felkészítőiket jutalmaztuk. Amikor összegyűjtöttük a díjazottak listáját, amely elit klubban a minimum országos negyedik hellyel lehetett bekerülni, kiderült, hogy 76 diákot tudtunk elismerni, több mint 50 felkészítővel. Ez az előző évhez képest körülbelül a duplája. Ha ezen túl azt mondjuk, hogy a EuroSkills és a WorldSkills a szakmák Európa-bajnoksága és világbajnoksága, akkor EuroSkills-en is ott volt két diákunk. WorldSkills-en ott volt Abu Dhabi-ban egy diákunk. Most 2018-ban a EuroSkills döntő itt lesz Budapesten, erre különöse készül a Kereskedelmi és Iparkamara. Nagyon bízunk benne, hogy diákjaink szépen helyt tudnak állni ott is. Kazanban a WorldSkills-en pedig egy Szent-Györgyi tagiskolába járó diákunk lesz ott, aki majd hazánkat képviselheti gyakorlóápolóként, tanulóként.

 

– Mit tapasztalnak, azok a diákok, akik kifejezetten jó eredményeket érnek el szakmai versenyeken, mennyire tudnak helyt állni, amikor kikerülnek az iskolából?

 

A WorldSkills verseny első magyar érmese Rióban az a Csongrádi Dávid volt, aki a Trefort tagiskolánkban tanult. Magyarország első érmeseként egy hatalmas büszkeség volt az, amit átélhettünk. Ha azt mondom, hogy a WorldSkills után közvetlenül olyan kihagyhatatlan ajánlatot kapott, ahol több milliós fizetésért tudott azonnal munkát vállalni, akkor azt gondolom, ez egy nagyon jó hívó szó annak, aki esetleg szívesen versenyezne és mutatkozna meg a nemzetközi porondon is. Ezeket a diákokat öt perc alatt viszik el azok a vállalkozások, akik igénylik a pontos, és jó munkaerőt. Tehát azt gondolom, hogy ezeknek a diákoknak viszonylag kevés önéletrajzot kell írniuk majd.

 

– Milyen jellegű képzésekre van lehetőség most a BSZC-ben? Milyen lehetőségeik vannak a fiataloknak?

 

Mindig azt mondom, hogy ilyenkor senki ne izguljon amiatt, hogy esetleg a szakképzési centrumunkban még nem tudott helyt találni magának. Nyilván vannak olyan képzéseink, amelyek teltházasak. Tehát már nincsen helyünk. Azonban van még jó néhány olyan szakma, ahova szívesen várunk diákokat. Sőt szeptembert követően is van arra lehetőség, hogy a Szakképzési Centrumhoz kapcsolódjanak. De most ami még különösen fontos ebben az időszakban, hogy a felnőttoktatásban a jelentkezés dátuma az még nem a végső dátum. Szeptember közepéig várjuk a jelentkezéseket. Tavalyi évben 290 körül volt az a létszám, akik felnőttként csatlakoztak a szakképzési centrum valamely tagiskolájának valamelyik képzésére. Idén már látjuk, hogy több mint 500-an jelentkeztek felnőttoktatásra. A felnőttek is látják, hogy egy jól fizető szakmát, vagy egy szakmaváltást mindenféleképpen érdemes eszközölni, hiszen őrületes kereslet van a kiváló, képzett szakemberekre. Látjuk, hogy azok a technikusi területek, amelyek elérhetőek nálunk, még mindig nagyon-nagyon népszerűek, és azonnali munkavállalásra jogosítanak. A szakácstól kezdve az eladó, kereskedő, földmérő terület is nagyon-nagyon népszerű, és oda is várunk diákokat, érkezőket. Mindenkinek azt javaslom, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrum weblapjára, www.bszc.hu-ra látogasson el, hisz ott frissen látszanak, melyek azok a szakmák, amelyek még elérhetőek, és hova várunk még diákokat.

 

Megosztás:

Címke: , ,