MSZP: Egyenlő munkáért egyenlő béreket!

2018. március 8. 09:48 | Varga Diána

A nemzetközi nőnap előtti napon többek közt a férfiak és nők közti bérkülönbségről is beszélt a Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának elnöke Békéscsabán. Gurmai Zita szerint ma nem a kormánynak, hanem a közönynek van többsége, így mindent el kell követni azért, hogy minél többen szavazzanak április 8-án, az országgyűlési választáson. 

Békés megye aránytalanul sok területen elmarad a fejlettebb hazai megyéktől, nem vezet ide autópálya, nem járnak erre InterCity vonatok és még a stadionfejlesztés sem úgy áll, ahogy máshol – mondta Gurmai Zita Békéscsabán. Véleménye szerint ezen is változtatni kell. Az MSZP nőtagozatának elnöke amellett is kiállt, hogy a nőket is megilleti a férfiakéhoz hasonló bérezés.

– A programunkban szerepel az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, de nagyon fontos, hogy az egészségügyben ötven százalékos béremelés legyen. Pontosan tudjuk, hogy azokban a szakmákban van sok nő, ami elnőiesedett, tehát az egészségügy és az oktatás, ahol gyakorlatilag minimális pénzért dolgoznak a nőtársaim – fogalmazott a politikus.

A párt helyi szervezetének alelnöke arra buzdított, hogy minden választásra jogosult menjen el szavazni április 8-án. Hrabovszki György szerint az otthonmaradók felelőssége is, hogy hogyan alakul a végeredmény, mint idézte, kanapéból nem lehet forradalmat csinálni.

Az alelnök ugyanakkor paródiának nevezte a választási törvény átalakítását, amely mint mondta, lehetővé tette, hogy csak Békéscsabán több mint 30 jelölt induljon.

 

 

További programok »

FEL