"Mozgás legyen a gyógyszered" - egészségmegőrző program a Gyulai Várfürdőben

2019. március 4. 10:39 | Kovács Andrea

Ingyenes szűrővizsgálatok, életmód klub, aquafitnesz. Ilyen és hasonló programokkal várták március 3-án a Gyulai Várfürdő vendégeit. A "Mozgás legyen a gyógyszered" elnevezésű rendezvénysorozattal az 50 év feletti korosztály figyelmét kívánták felhívni a mozgás és a helyes táplálkozás fontosságára. 

 

 

A Dél-Alföldi Gyógy- és Termálfürdők Közhasznú Egyesület és a Közép- Kelet-Európai Rekreációs Társaság 24 fürdőbe látogat el "a Mozgás legyen a gyógyszered" elnevezésű programsorozatával, melynek célja a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidős élmények segítségével. A nagy sikerű sorozat tavaly ősszel mutatkozott be három megye: Békés, Csongrád, és Bács-Kiskun fürdőiben.

– A második ütemben a tavaszi hétvégéken ugyanazt a 24 fürdőt látogatják meg, mint tavaly. Így azok számára, akik az első alkalommal már igénybe vették szolgáltatásokat, a kontroll lehetőségét jelenti az újabb részvétel, másoknak pedig azt, hogy megismerkedjenek új információkkal és mozgásformákkal, az egészségük megőrzése érdekében – tájékoztatott Márton Mária, a Dél-Alföldi Fürdők Egyesületének elnöke.

 

Fotó: Fazekas Róbert

 

A Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság szakemberei hasznos életviteli tanácsokkal, az egészség megőrzését szolgáló mozgásformákkal, a testi és szellemi felüdülés lehetőségeivel ismertetik meg a résztvevőket– mondta Dr. habil. Fritz Péter a társaság elnöke A gyulai Várfürdőben ingyenes fül-orr-gégészeti szűrővizsgálat, testösszetétel-vizsgálat, táplálkozási tanácsadás, életmódklub, aqua-fitnesz, víz alatti kerékpározás, szaunaszeánsz valamint kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket.

 

 

További programok »

FEL