A gyulai AquaPalota egymilliomodik látogatóját köszöntötték

2019. július 3. 17:37 | Szendi Rita

Egymilliomodik látogatóját köszöntötte az AquaPalota, kedden. A szerencsés fürdőzőt a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója és Gyula polgármestere fogadta.

 

 

Egy kilencéves gyulai kisfiú lett az AquaPalota egymilliomodik látogatója, aki kedden délelőtt a nagymamájával érkezett a fürdőbe. Styr Kevin elmondta: gyakran jár strandolni a családtagjaival.

A Gyulai Várfürdő területén 2013-ban adták át az AquaPalotát, ami az ideérkezők nagy kedvence lett – fogalmazott a fürdő ügyvezető igazgatója. Kun Miklós elmondta: nemcsak a turisták, de a gyulaiak körében is népszerű a családi élménypark.

– Éves szinten kétszázezer vendég látogatja meg az AquaPalotát, ez körülbelül a vendégeink egyharmada. Ez tette lehetővé, hogy egyértelműen a családok fürdője legyen a Várfürdő. Nem csak a gyógyászati vonalat erősítettük, hanem a családok fürdője vonalat is. Ez egy nagyon jól sikerült beruházás, mert kitermeli a saját üzemeltetési költségeit, ezenkívül a hitel kamat és tőke részét is – fejtette ki Kun Miklós.

A Gyulai Várfürdő a helyi turizmus egyik zászlóshajója, ezért is tartják fontosnak a folyamatos fejlesztéseket – tette hozzá Kun Miklós.

 

További programok »

FEL