Mit tehetünk, ha valaki összezárja a bringánkat a sajátjával?

2021. július 20. 14:19 | Such Tamás

Másfél hét alatt két ilyen esettel találkoztam.

Szombat este a Szabó Balázs Bandája koncerten voltam a főtéren. Egy kicsit hamarabb akartam elmenni, de valaki összezárta a bringámat a sajátjával, így meg kellett várnom a koncert végét. Az utolsó nóta után a szervezők bemondták a búmat a mikrofonba és viszonylag hamar megoldódott a problémám. Kibírtam, mert hétvége volt…

A másik történet némileg kacifántosabb…

Közel másfél hete egy ismerősöm bringájára is rázárta egy másik illető a sajátját egy intézmény előtt. Akkor hétköznap volt és az ismerősöm sietett. Vagy 20 percig keresték az épületben a másik kerékpár gazdáját, de mindhiába… Ekkor az egyik műszakis levágta az idegen zárat a bicikliről.

Másnap bement az intézménybe a másik biciklis apja és követelőzött, hogy fizessék ki a zár árát, majd elment az önkormányzathoz (?) bejelentést tenni, hogy mi történt. Azt követően ismét visszament a „tett” helyszínére és már azt mondta, hogy kitörték a küllőket, össze-vissza szabdalták az ülést stb.

 

Összezárt biciklik – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Helyzetjelentés válasszal – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

***

Ezekkel a kérdéssel fordultam a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályához:

– Egy ilyen helyzetben mi a helyes megoldás?

A rendőrségtől az alábbi választ kaptam:

„Az ön által leírt esetben először meg kell próbálni kideríteni, hogy ki érkezett a rosszul lezárt kerékpárral. Egy rendezvényen a szervezők segíthetnek ebben. Ha egy intézmény vagy üzlet előtt, esetleg strandnál van a lezárt kerékpár, akkor az ott dolgozókat kérjük meg arra, hogy a látogatókat, vásárlókat, fürdőzőket tájékoztató hangosbemondón keresztül mondják be a bicikli főbb ismertető jegyeit és kérjék meg a tulajdonost, hogy fáradjon a tárolóhoz. Ha nem sikerül megtalálni a kerékpárost, akkor hívják a 112-es segélyhívót és a rendőrök jogszerű segítséget nyújtanak.”

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL