Nem ismer határokat a rendőri együttműködés

2025. július 27. 18:10 | behir.hu

Hét héten át hat magyar közlekedési rendőr lát el szolgálatot Romániában – Arad, Bihar és Szatmár megyék területén – a helyi hatóságokkal együttműködve.

A közös szolgálat első hetében a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa kapcsolódott be az Arad Megyei Rendőrség tevékenységébe. A magyar rendőrök négy napon át dolgoztak együtt az Arad Megyei Közlekedési Osztály egyenruhásaival, közös járőrszolgálatot teljesítve. Már az első napon személyesen köszöntötte őket Arad megye rendőrfőkapitánya, ami különösen megtisztelő fogadtatás volt számukra. A szolgálat során nemcsak a munkakörnyezetet és a helyi eljárási szokásokat ismerhették meg, hanem betekintést nyertek a román kollégák által alkalmazott járőrözési és ellenőrzési technikákba is.
 
A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a román rendőrök barátságosan és segítőkészen fogadták Békés vármegyei kollégáikat, ami nagyban hozzájárult a gördülékeny és hatékony közös munkához. Az együttműködés során kiemelt figyelem irányul a közlekedési szabályszegések megelőzésére, a sebességellenőrzésre, az ittas járművezetők kiszűrésére, valamint a járművek műszaki állapotának ellenőrzésére. A magyar rendőrök számára hasznos szakmai tapasztalatot jelent ez az időszak, miközben a két ország rendőrei közösen lépnek fel a közlekedésbiztonság javítása érdekében.
 
A közös szolgálat augusztus 31-ig tart, és a program részeként román rendőrök is érkeznek Magyarországra, hogy hasonló módon csatlakozzanak a magyar kollégák munkájához.
 
Forrás: BVMRFK

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL