Mínusz: Nem baj, hogyha a fiam nem lesz testépítő

2020. november 11. 14:39 | Such Tamás

A békéscsabai Lipták Mihály, alias Mínusz tavaly az IBFA világbajnokságon harmadik lett Masters kategóriában. Idén a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, hogy nem készül.

A vele készült interjúban tegeződtünk, hiszen három évtizede ismerem.

 

– Hogy kezdődött, az egyik karácsonyra pici súlyzókészletet kaptál?

– Gyerekkoromban, a hetvenes években leginkább az iskolai tömegsport rendezvényeken szerepeltem, és 14 évesen kezdtem el cselgáncsozni, a Honvéd Szalvai SE-ben.

 

Lipták Mihály, alias Mínusz - Fotó: Varga Valentin

Mínusz - Fotó: Varga Valentin

 

– De furcsa, sok nagy sportoló hatévesen már úszik.

– A ’80-as évek elején még nem volt annyira a köztudatban a sport jelentősége, mint a ma. A judo után, 17 és fél évesen elmentem Pakucza József Derkovits sori pinceedzőteremébe – amely egy igazi retro helyszín volt. Nagyon imádtuk azt a fűtetlen, málló vakolatú, rozsdás súlyzókkal berendezett, dohos szagú, légópincéből kialakított helyiséget. Akkoriban az jelentette nekünk az EDZŐTERMET. Gyakorlatilag ott tudatosult bennem a testépítés iránti szeretet, amely 35 éve töretlen. De igazából nem kerültem soha olyan közegbe, ahol észrevehették volna, hogy többre is vihetem, mint egy hobbiszintű testépítő.

 

– De valaki mégis észrevette, hogy többre vagy képes.

– Négy évvel ezelőtt a gyulai Süli Józsefék Csabán is nyitottak egy klubot. Hamarosan ott folytattam az edzéseket, és Józsi mindjárt az elején megjegyezte, hogy esetleg indulhatnék bajnokságon is. Én azonban nem éreztem, hogy ott lenne a helyem. De addig-addig beszéltünk, hogy egyszer azt mondtam neki, „Rendben, próbáljuk meg!”. Egyszóval ő adta azt a szakmai és mentális hátteret, amely ahhoz kellett, hogy eljussak a bajnokságra.

 

Lipták Mihály, alias Mínusz, 2019-ben, a budapesti a Bodysport Kupán - Fotó: Dunavölgyi Média Team

Lipták Mihály, alias Mínusz, 2019-ben, a budapesti a Bodysport Kupán - Fotó: Dunavölgyi Média Team

 

– Úgy tűnik, nem bántad meg.

– Nem, mert az első versenyen már aranyérmes lettem, ezek után hittem el, hogy esetleg több is vagyok, mint egy hobbi testépítő: nemzetközi bajnokságokon három ezüst-, egy bronzérmet szereztem; illetve háromszoros magyar bajnok vagyok. 2019-ben, Rómában eljutottam a világbajnoki harmadik helyig. Ezért nagyon hálás vagyok Süli Józsi mesteremnek, barátomnak.

 

– Annak idején nem szóltak be a strandon?

– De! Sokszor. A ’80-as évek végén, de még a ’90-es évek elején is egy testépítő kakukktojásnak számított a többi sportolóhoz képest.

 

– Kisfiadat ebbe az irányba trenírozod?

– A legtöbb szülő azt szeretné, hogy a gyermeke szintén abban a sportágban jeleskedjen, amelyben ő maga. Nem feltétlenül kell, hogy élsportoló legyen, de mindenképpen rendszeres testmozgást végezzen. Egyáltalán nem baj, ha nem lesz testépítő.

 

2019-ben, a római az IBFA világbajokságon - Fotó: Csukás Zsolt.

2019-ben, a római az IBFA világbajokságon - Fotó: Csukás Zsolt.

További programok »

FEL