Minority SafePack: a megyei önkormányzat is támogatja az európai sokszínűséget

2021. április 28. 16:22 | behir.hu

A Minority SafePack (kisebbségi mentőcsomag) egy 2013-as európai polgári kezdeményezés, célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek – tájékoztatta hírportálunkat a Békés Megyei Önkormányzat.

50 millió európai él kisebbségi sorban, illetve használ kisebbségi vagy regionális nyelvet, kultúrájuk az unió kulturális gazdagságának szerves része.

A kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság 2013-ban elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nem tartozik jogalkotási hatáskörébe, azt tagállami szinten kell megvalósítani.

A szervezők és az európai polgárok együttműködése sikeres volt, több mint 1 millió aláírást gyűjtöttek össze 11 tagállamban (többek között Magyarországon is) az európai sokszínűségért. Az Európai Parlament múlt decemberben nagy többséggel megszavazta a kezdeményezés támogatására irányuló állásfoglalást, az Európai Bizottság viszont január 14-i közleményében elutasította a kisebbségvédelmi kezdeményezést.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2021. március elején határozatot fogadott el, melyben helyesli az Európai Parlament állásfoglalását, és kijelenti, hogy elkötelezett az EU alapértékei kapcsán; azon dolgozik, hogy mind nemzeti, mind uniós célkitűzéseiket közösen valósítsák meg.

A testület elutasítja az Európai Bizottság januári közleményében foglaltakat, mellyel 50 millió kisebbségben élő európai embert hagy cserben. Támogatja az aláírásgyűjtésben szereplő javaslatok mindegyikét, javasolja, hogy az Európai Unió határozza meg a kulturális- és nyelvi sokszínűség védelmének módjait, támogatja a kisebbségi nyelvet beszélő közösségek számára támogatási program indítását, és támogatja, hogy a kisebbségi jogok is legyenek részei az uniós alapszerződésnek.

Az Európai Unió értékekért és átláthatóságért felelős alelnökétől a Békés megyei közgyűlés elvárja, hogy konkrét intézkedési javaslatot fogalmazzon meg a kezdeményezés kapcsán.

További programok »

FEL