Minél több ember figyelmét szeretnék felhívni a nevelőszülőségre

2019. január 26. 08:12 | behir.hu

A gyermekvédelmi rendszerben gondozott 23 ezer fiatal közül nagyjából 15 ezren élnek már nevelőszülőknél - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Fülöp Attila elmondta, azért indítottak ősszel országos kampányt, hogy még több ember figyelmét felhívják a nevelőszülői lehetőségre. Emlékeztetett, hogy jövő januártól bevezetik a nevelőszülői gyedet, amelyet azok kaphatnak majd, akik kétévesnél fiatalabb gyereket nevelnek.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy idén minden jogosult magasabb összegű ápolási díjat kap, mint tavaly; a díj 2022-re el fogja érni a minimálbér összegét.

Fülöp Attila emlékeztetett arra is, hogy január 31-éig pályázhatnak önkormányzatok, egyházi szervezetek a szociális földprogramra, és idén már 180 millió forintra lehet pályázni. Ennek célja, hogy azokban a vidéki kisközösségekben, ahol megvan a háztáji kert, ne akadályozza pénzhiány a növénytermesztést, az állattenyésztést - közölte.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL