Jövőre 850 millió forinttal több jut a nevelőszülői hálózat bővítésére

2018. július 22. 18:01 | behir.hu

A nevelőszülő hálózat bővítésére a következő évben 850 millió forinttal több jut a pénteken elfogadott költségvetés szerint - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap a Doboz melletti Szanazug üdülőtelepen.

Az immár 22. alkalommal megrendezett Ágota Tábor megnyitóján elmondta, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja a nevelőszülői hálózat működését és erősítését, amely megteremti a családi élet melegét azoknak a gyermekeknek is, akiknek ez nem adatott meg.

 

Elkezdődött az Ágota Tábor. Fotó: Kovács Dénes

 

Fülöp Attila az idei tervekről szólva jelezte, hogy ősszel országos kampányt indítanak, amelyben fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy a nevelőszülői hivatás több mint foglalkozás, és várják azokat, akik úgy érzik, hogy szeretnék ezt a jószolgálati társadalmi szerepet betölteni.

Az államtitkár elmondta, hogy napjainkban ebben az ellátó rendszerben mintegy 21 ezer kiskorú és 2500 nagykorú fiatal nevelkedik.

 

Elkezdődött az Ágota Tábor. Fotó: Kovács Dénes

 

Az Ágota Táborban tíz napon keresztül csaknem 400 gyermek táborozik az üdülőtelepen, akik az ország minden területéről érkeztek.

A szervezők gazdag kulturális, sport és szórakoztató programokkal, például Ki mit tud?, kézműves foglalkozás, foci, tollas, csocsó, asztalitenisz várják a gyermekeket, de lesz szépségverseny, roma est és számos más kikapcsolódást jelentő rendezvény.

 

Elkezdődött az Ágota Tábor. Fotó: Kovács Dénes

 

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL