Mindig két keréken! Fejlesztésekkel telik a kerékpározás éve Békéscsabán

2021. március 2. 18:30 | Vincze Attila

Miközben a kormány tavaly júliusban 2020 második félévét és 2021 első felét a kerékpározás évének nyilvánította, addig Békéscsaba idén januárban ismét elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet. A békési megyeszékhely évek óta folyamatosan fejleszti kerékpáros infrastruktúráját, így mára a város kerékpárút-hálózata szinte a település egész területét lefedi. Egy állami pályázatnak köszönhetően pedig egyre nagyobb számban jelenhetnek majd meg az új utakon az elektromos kerékpárok.

Szarvasi út, Ipari út, Tevan Andor utca, Szabolcs utca: ezeken a békéscsabai helyszíneken tavaly óta az új kerékpárutaknak köszönhetően már biztonságosan lehet közlekedni. Az általunk megkérdezett csabaiak is érzik az elmúlt évek fejlesztéseinek pozitív hatásait. Kiemelték, hogy manapság már nem annyira döcögősek a kerékpárutak, ráadásul jobban körbe lehet tekerni a várost, mint korábban.

A békési megyeszékhely évek óta nagy hangsúlyt fektet a kerékpáros közlekedés fejlesztésére, szinte már mindenhová el lehet jutni a városban bicikliúton tekerve. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Békéscsaba idén januárban ismét Kerékpárosbarát Település címet kapott. Solymosi Attila, a KerékPárt Bringa Klub elnöke szerint jó irányba tart a város kerékpáros infrastruktúrájának kialakítása.

– Egy-két éve jelentősen beindult Békéscsabán a kerékpárút-hálózat fejlesztése, olyan helyeken is lettek kerékpárutak, ahol eddig nem voltak, illetve a már meglévő kerékpárutakat felmarják, újraaszfaltozzák, így olyan minőségi kerékpárutakat hoznak létre, melyeken nagyon jól lehet kerékpározni – fogalmazott.

Tavaly júliusban a kormány 2020 második félévét és 2021 első felét a kerékpározás évének nyilvánította. A program elsődleges feladata a kerékpározás népszerűsítése: hogy a mindennapi közlekedés során egyre többen válasszák autó helyett a kerékpárt. A kormány ezért többek között az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását is támogatja. Szász István az utóbbi időben többször is kipróbált már ilyen biciklit.

– Egészen más érzetre, mint egy hagyományos kerékpár, nem kell annyira intenzíven, erősen taposni, tulajdonképpen olyan, mintha folyamatosan hátszél fújna – számolt be a tapasztalatairól a békéscsabai férfi.

Március elsejétől ötödikéig immár negyedik alkalommal lehet elektromos kerékpárok állami támogatására pályázni. A program eddig 2200 darab elektromos kerékpár kedvezményes vásárlását tette lehetővé. Szakemberek szerint egy ilyen eszköz használata sok idősebb, vagy gyengébb fizikumú ember mindennapjait is megkönnyítheti.

– Sokkal könnyebb tekerni, ezért sokkal jobban fogja élvezni az ember a biciklizést, hiszen 25 km/h-s sebességig ezek a kerékpárok elektromosan rásegítenek. Magyarul lehet szembeszél, lehet emelkedő, azonban az ember így is vidáman meg tudja ezeket oldani – mondta Balázs Imre, a Speedy Kerékpárüzlet tulajdonosa.

A pályázat ötödik körében április 5. és 9. között lehet majd benyújtani a támogatási kérelmeket.

FEL