Mindenki ugyanúgy más – érzékenyítő kiállítás nyílt Mezőkovácsházán

2019. október 17. 17:35 | Papp Ádám Sándor

„Mindenki ugyanúgy más” címmel indult érzékenyítő kulturális programsorozat Mezőkovácsházán csütörtökön délelőtt.

Béni Attila, a Mezőkovácsházai Járási Hivatal vezetője kiemelte: a programmal arra kívánnak rávilágítani, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek társaikhoz hasonlóan különböznek, hiszen mindenki egyéniség.

– A „Mindenki ugyanúgy más” programsorozat részeként két kiállítást nyitottunk meg. Az egyik Nemes Bence hadihajókból álló tárlata: az autista kisfiú méretarányos pontossággal készít kartonpapírból hadihajókat. Az épület többi részében pedig egy rajzkiállítás látható, melynek a „Nézd csak, én ugyan olyan vagyok” címet adtuk. A magyarbánhegyesi speciális iskolákban, illetve a mezőhegyesi általános iskolás tanulóknak, illetve óvodásoknak egy speciális témát adtunk. Ezeket az alkotásokat úgy párosítottuk össze, hogy egymás mellé kerültek a fogyatékossággal élő és az ép gyermek rajzai, így az idelátogató ügyfelek kontrasztot, avagy hasonlóságokat fedezhetnek fel rajtuk. Célunk, hitünk és küldetésünk az, hogy ezt a csodát és azt a rengeteg pozitívumot, amely ezekben a gyerekekben rejlik, megmutassuk – fogalmazott a hivatalvezető.  

 

„Nézd csak, én ugyan olyan vagyok” címmel nyílt egy érzékenyítő kiállítás Mezőkovcsházán. Fotó: Kugyelka Attila

„Nézd csak, én ugyan olyan vagyok” címmel nyílt egy érzékenyítő kiállítás Mezőkovcsházán. Fotó: Kugyelka Attila

 

A kiállítást Krizsán Anett, a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója nyitotta meg.

– A 21. század közigazgatása már nem csak arról szól, hogy ügyfeleket fogadunk és ügyeket intézünk, hanem arról, hogy az emberekkel foglalkozni kell. Ez a nap a kis hősökről szól, akik megmutatják, hogy mire képesek – hangsúlyozta Krizsán Anett.

Sódarné Varga Gyöngyi, Magyarbánhegyes polgármestere ajándékcsomagot és oklevelet adott át a település nevében a kiállító Nemes András Bencének. Az autista gyermek eddig 105 korhű makett hadihajót készített el, amelyből közel 25 darabot állítottak ki a hivatalban.

A tervek szerint a tárlatot a megye nagyobb településeire is elviszik, például Békéscsabára vagy Orosházára, ahol több, eddig nem látott alkotással bővülne majd a kiállítás.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL