Minden gyermek szereti a milánóit – Gyermeknap Fényesen

2022. május 23. 16:30 | Such Tamás

Előrehozott gyermeknapot tartottak vasárnap a Fényesi Közösségi Házban és az intézmény területén. A közel másfélszáz érdeklődő számos állomás közül választhatott; a prímet idén is a logikai játékok vitték.

A gyermeknapot eredendően május utolsó vasárnapján ünneplik. Ám a városi programrajzolók fokozottan figyelnek arra, hogy a településrészi rendezvények ne súrolják a városi gyereknapot. (A Lencsési Közösségi Ház például szombaton rendezte meg a legendás gyermeknapi előzetesüket.)

Tolnai Ferenc, a Fényes és Térsége Egyesület vezetője elmondta, 2006 óta minden esztendőben arra törekednek, hogy lehetőségükhöz képest egy színvonalas, tarkabarka programfolyammal tegyék emlékezetessé ezt a napot, nemcsak a legkisebbek számára.

Előrehozott gyermeknap a Fényesi Közösségi Házban – Fotó: Tolnai Ferenc

(Fotók: Tolnai Ferenc)

 

A sztenderd etapokon – lovaglás, ugrálóvár, logikai játékok, horgászverseny, arcfestés, gyermektetkózás – idén milánói makarónit és jégkrémet (először jégrémet írtam) kaptak a skacok. Valamint Baukó-Salamon Gréta bűvész-művész lufit hajtogatott.

 – Egyfajta régi fényesiek találkozója is volt az esemény – fűzte hozzá az egyesület vezetője. – Ugyanis azok a fiatalemberek, akik 20-30 éve itt éltek, most örömmel elevenítették fel egymás közt a „hátulgombolós” sztorijaikat. Most az ő srácaik vannak abban a korban.

Ilyen ez a körmagyar.

A gyermeknap az önkormányzat, Csányi Illés önkormányzati képviselő és a lakosok támogatásával jött létre.

További programok »

FEL