Minden csepp számít - A véradók napján Békéscsabán is várták az önkénteseket

2018. június 14. 18:20 | Papp Ádám Sándor

2004 óta június 14-e a véradók világnapja, erre csütörtökön országszerte számos városban hívják fel a figyelmet. A békési megyeszékhelyen a Szeretlek Békéscsaba Egyesület közel két évtized alatt több, mint 6200 emberen segített már véradások szervezésével.

A véradó jelöltek az alkalmassági kérdőív kitöltése és a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása után már kényelembe is helyezhették magukat. Többen azzal a céllal érkeztek, hogy olyanok miatt nyújtsák karjukat, akiknek műtét miatt van szükségük vérutánpótlásra.

A Szeretlek Békéscsaba Egyesület 2000 májusától minden évben szervez hasonló akciókat. A civil szervezet elnöke hangsúlyozta: küldetésük, hogy minél többen értesüljenek a véradás fontosságáról, egyúttal azt kérte, hogy aki tud, ilyen formán maga is segítsen embertársain.

– Egy véradó három életet tud megmenteni. Azt gondolom, ez nem csak az életmentés miatt fontos, hanem azért is, mert így frissül a vér. A véradás rendkívül egészséges és nem szabad tőle félni – emelte ki Frankó AttilaAz elnök hozzátette: 18 év alatt csaknem 1000 liter vért gyűjtöttek, mellyel több mint 6200 emberen segítettek már.

 

 

Itthon

Itt nem volt tabutéma – Országjáró közéleti teadélután Békéscsabán

A Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezete egy kötetlen, kellemes hangvételű beszélgetést szervezett kedden, a CsabaPark Bormúzeumában. Az Országjáró közéleti teadélután vendége Dr. Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt.
2026. február 3. 18:15
FEL