Minden ami méz

2016. december 13. 13:53 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Kiállítás, vásár, verseny és lovaggá ütés – mindez a méz témájában. Hétvégén kilencedik alkalommal rendezett fesztivált Gyulán a méhész szakma.

Ünnepélyes eskütétellel fogadta be a mézlovagok közössége a székesfehérvári méhészeket az idei Mézes Fesztivál nyitónapján. Az újonnan alakult rend tagjait a hagyományoknak megfelelően 2016 Mézkirálynője, Rozmann Gréta lovaggá is ütötte. A házigazdák számára nagy megtiszteltetést jelentett, hogy mindennek az ő ünnepük adhatott helyet.

–A hétköznapi munkából tulajdonképpen kicsit eltávolodva, de a mai napon is, illetve az egész hétvégén a méz ünnepe van Gyulán, és minden évben itt tartunk lovagi találkozókat, és nagyon örülünk annak, hogy 16 lovaggal többet tudunk üdvözölni a köreinkben. – mondta el Árgyelán János, a gyulai Göndöcs Benedek Mézlovagrend kancellárja.

Kilenc évvel ezelőtt a szervezők a Méz- és Mézeskalács Fesztivált azért hozták létre, hogy a gyulaiaknak adventi hangulatot teremtsenek a különleges mézekkel és a mézeskalácsokkal. Azóta kinőtte magát a rendezvény és már külföldről is érkeznek mézlovagok, csakúgy, mint az ország legtávolabbi pontjairól.

Egyesületünk jó kapcsolatban van a gyulai méhész egyesülettel, a Göndöcs Benedek Mézlovagrend is megtisztel minden évben a Kárpát-medencei Mézfesztiválon, a mi rendezvényünk népszerűsítésén, a lovagrendjük felvonul a mi felvonulásunkon, és ugyan így mi is a gyulai rendezvényre az első évtől megjelenünk. – mondta el Németh Zsolt, a Söjtöri Ambrózia Mézlovagrend nagymestere.

A fesztiválhoz kapcsolódó 10. Regionális méhészeti szakmai napon, szakmai előadásokkal várták a termelőket. De a vásáron is megosztották az idei év tapasztalatait az ország méhészei egymás között.

–Mivel ez egy méz fesztivál, ezért a látogatóknak túlnyomó része méhész. Messzi az ország más területeiről is befutnak. Mindenféle dologról szó kerül, de első sorban a méhészetről magáról. – Szlávik-Orvos Mária, békéscsabai méhész mester.

A gyulai sportcsarnokban megrendezett szakmai vásárra nem csak a méhészeket, hanem a nagyközönséget is várták, akik akár az „Év Kiváló Magyar Méze 2016” versenyre benevezett

–Azt tudni kell, hogy csak mézből készül. Azt tudni kell, hogy nem a mézet keverjük hozzá a borhoz. Hanem ez csak mézből készül, méz erjesztésével. Elsőként az országban mi készítjük. Tudni kell a méz borról, hogy előbb volt, mit a szőlőből készült bor, mivel az ókorban rájöttek, hogyha a mézhez vizet kevernek, akkor ebből egy bódító hatású ital lesz. – ismertette Wilhem András, kecskeméti borász.

A vásár mellett megemlékeztek a gyulai Göndöcs Benedekről, aki számos érdeme mellett 1878-ban megalapította az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet. A gyulai egyesület névadójának szobrát a mézlovagrendek képviselői koszorúzták meg. A tiszteletadást követően az Vigadó épületében folyatódott a rendezvény, ahol először adták át a Göndöcs Benedek díjat.

–A Göndöcs Benedek díjat egy kedves barátom javaslatára hoztuk létre. Ő szeretett volna ennek a közösségnek visszaadni abból, amit az édesapja kapott. szerette volna, ha nem csak azokra emlékeznénk jó szívvel, akik már nincsenek köztünk, hanem azokra is, akik még köztünk vannak, és azok is megkapnák a méltó elismerést. Idén a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke kapta ezt a Göndöcs díjat. - emelte ki Petrucza Zoltán, a Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál főszervezője.

Ezt követően hirdették ki az „Év Kiváló Magyar Méze 2016” verseny győztesét, amely Háy István repce méze lett.

FEL