Utánajártunk, miért nő meg az év elején az edzőtermek forgalma?

2020. február 6. 06:36 | Hidvégi Dávid

Út az egészségesebb életmód felé – az új évben megnő az edzőtermek forgalma, hiszen sokan fogadalmakat tesznek, amelyek célja a pozitív változás. A januári nagy lelkesedés azonban rendszerint gyorsan alábbhagy. A siker érdekében érdemes szakember segítségét kérni.

Az edzőtermek forgalma minden év elején átlagosan huszonöt, harminc százalékkal megnő. Azok számára ez az időszak kritikus lehet, akik egész évben rendelkeznek terembérlettel, hiszen ilyenkor minden gép és súlyzó foglalt. Jellemzően a délután 5 és 8 óra közötti időszak a zsúfolt, hiszen sokan csak ilyenkor érnek rá edzeni a munkájuk után. Az iskolások és a szabadnaposok szerencsésebbek lehetnek, hiszen jóval hamarabb lemehetnek a konditerembe.

Az NRGYM egyik üzemeltetője és edzője elmondta: náluk a megnövekedett forgalom nem okoz problémákat, hiszen a vendégeik java előre megbeszélt időpontban látogat hozzájuk. Tóth Anita kiemelte: az év eleje azért is népszerű a mozgásra, mert karácsonykor és szilveszterkor sokan felesleges kilókat szednek fel magukra.

– Az új év kezdete a legtöbbeknek egy sokkal jobb dátum az életmód váltásra, mint például egy hétfő. Rendszerint ezért kezdenek el edzeni és amiatt is, hogy az ünnepek alatt a sok evés és ivás okán felszednek két-három kiló felesleget. Ezt szeretnék leadni vagy egyszerűen csak egészségesebben szeretnének élni – fogalmazott az edző.

A lendület azonban már az első hetekben alábbhagy, sokan a kitartóbbak közül is feladják legkésőbb februárban. Az eredmények érdekében érdemes olyan személyi edzőhöz fordulni, aki kiegyensúlyozott étrenddel és edzéstervvel támogatja az alakulni vágyókat. Az edző abban is segít, hogy minden edzésen kihozzuk magunkból a maximumot. Ha a vendég betartja az edzője előírásait, akkor viszonylag hamar látványos fejlődésen mehet keresztül, de terv és célok nélkül nem lehet eredményeket elérni.

A fitnesz egyre népszerűbb, hiszen a termekben nem csak testépítőkkel találkozhatunk, hanem minden korosztályból láthatunk mozogni vágyókat. Ezzel a sporttal nemcsak az egészségünket őrizhetjük meg, hanem nagyobb önbizalomra és új barátokra is szert tehetünk.

További programok »

FEL