Kurdi Viktor elmondta: előadása célja, hogy megszólítsa a fiatalokat, ezzel orientálva őket a vízi közműves szakma felé.
– Érzékeljük, hogy a jövő kihívásai olyan mértékűek, amelyek megkövetelik az elhivatott és felkészült szakember-utánpótlást. Célunk tehát, hogy már most megvillantsuk a diákoknak azokat a kihívásokat és lehetőségeket, amelyek a szakmánkban vannak, és bizakodunk abban, hogy kapnak olyan ötleteket és impulzusokat, amelyek elkötelezett vízművessé teszik őket – fogalmazott a szakember.
Azt is hozzáfűzte, hogy az egy főre jutó édesvízkészlet a népességszaporulat miatt folyamatosan csökken, hiszen a vízkészlet állandó. Hozzátette: több tényező miatt nagyobb fókuszt kell helyezni a vízgazdálkodásra és a vízbázisok megvédésére, ehhez pedig felkészült és elkötelezett szakemberekre van szükség.
Hankó András, az iskola óraadó tanára és a program szervezője elmondta, hogy fontos felhívni a fiatalok figyelmét a víz fontosságára, véleménye szerint erre nyitott diákokat tanítanak az iskolában, akiknek szakmai szinten is fontos tudást rejt az előadás.
– Egy ilyen előadás egy értéknek számít, mert neves szakembereket, neves tudós embereket hívunk meg, akik előadásokat tartanak és ezzel motiválják a diákságot – mondta a szervező.
Az iskola egyik diákja elmondta, hogy számukra nagyon fontos a környezetvédelem, hiszen az intézményben szakmai szinten tanítják a témakört, már sok-sok éve. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre külön programokkal, nyílt napokkal; a pénteki előadással is próbálják színesíteni az iskola és a diákok életét.