A Dr. Colin Palmer vezette kutatócsoport szerint nagyon hétköznapi élmény arcokat felfedezni különböző tárgyakon, erre alapozva születhetett meg számtalan jól ismert mém, vagy kimondottan e jelenségnek szentelt weboldal is.
- Az olyan oldalak, mint a Flickr vagy a Reddit arcos képek ezreit gyűjtötték össze. Nemcsak az a közös ezekben, hogy arcot látunk ott, ahol nincs, hanem még valamiféle személyiséget vagy arckifejezést is felfedezünk az arcvonásokban. Egy ház az ablakaival úgy tűnhet, hogy valakit figyel, egy kettévágott paprika pedig mosolyoghat.
Vajon miért történik mindez? Dr. Palmer szerint a valódi arcfelismerés megértése segít megválaszolni a kérdést. Míg az emberi arcok, bár mind különbözőek, számos közös vonással rendelkeznek, ilyen a szem és a száj térbeli elrendeződése.
- Az agyunk ezekre az alapvető mintázatokra hangolódott rá, és valószínűleg ez vonzza a figyelmünket az arcszerű tárgyakhoz is. Azonban nem fejeződik be azzal az arcfelismerés, hogy valamiről megtudjuk, az egy arc. Azt is tudnunk kell, kié az arc, és milyen érzelmek ülnek rajta, figyel-e ránk az illető, vidám, vagy épp haragos?
Ez olyan agyi területek munkáján nyugszik, amelyek feladata pont ilyen információk kinyerése a látottakból. Dr. Palmer és kollégája, Colin Clifford professzor azt tesztelték, hogy vajon a pareidolia során azok a folyamatok aktiválódnak-e, amelyek akkor is, ha egy másik személy arcát nézzük. Az ún. szenzoros adaptáció módszerével folytattak vizsgálatokat, ez valamiféle vizuális illúzió, amelynek során az ember által észlelteket befolyásolja az, hogy mit látott azt megelőzőleg.
- Ha például folyamatosan olyan képeket látsz, amelyeken balra néző arcok vannak, egy idő után az érzékelésed átalakul, és az arcok tekintetének irányát jobbra igazítja el a valóshoz képest. Ennek során az agyunk azon sejtjei, amelyek a tekintet irányát követik, hozzászoknak a látottakhoz, és megváltozik az érzékenységük, ha folyamatosan ugyanarra néző arcokat látunk. A vizsgálataink során kiderült, hogy amikor a pareidolia esetei közül szintén csak balra néző képzelt arcokat látott az ember, akkor utána a valódi, emberi arcokat a már ismert folyamat révén jobbra irányította az elméje. Ez pedig azt bizonyítja, hogy ugyanazok az agyi mechanizmusok vesznek részt a pareidolia érzékelésében, mint az igazi arcokéban – mondta Dr. Palmer.
A pareidolia tehát valamiféle vizuális illúzió, bár tudjuk, hogy nincs lelke egy kavicsnak vagy egy fadarabnak, a belelátott arcból mégis annak érzelmeire vonatkozó következtetéseket vonunk le. Dr. Palmer szerint evolúciós előnnyel jár ez a jelenség.
- Az agyunk a társas viszonyok könnyebbé tételéhez adaptálódott, és ez befolyásolja, milyennek látjuk magunk körül a világot. Sokkal jobb egy olyan feldolgozó-rendszert birtokolni, amely túlérzékeny az arcok felismerésében, mint egy olyat, amely nem elég jó rá.
A kutatók további részleteket szeretnének még feltárni a mögöttes agyi folyamatokból, s ezzel talán az olyan eltérések okára is rájöhetnek, mint az arcvakság, vagy az autizmus spektrumban fellépő probléma az emberek arcára kiülő érzelmek leolvasását illetően.
- Az a hosszú távú célunk, hogy feltárjuk az arcfelismerést és a mindennapi társas funkciókat övező problémák okát – tette hozzá Dr. Palmer.
Forrás: ng.hu
