Mi leszel, ha nagy leszel? – Sikeres volt az idei Pályaválasztási Vásár

2025. október 9. 16:25 | Gulyás Gergő

Több mint száz kiállítóhely várta a döntés előtt álló fiatalokat a 25. Pályaválasztási Vásáron a CsabaParkban. A kétnapos eseményen a diákok közelebbről is betekintést nyerhettek a középfokú intézmények, valamint a cégek szakmai kínálatába. A nebulók ennek köszönhetően átfogó képet kaphattak az elérhető lehetőségekről a vármegyében.

Már a Pályaválasztási Vásár első napján is több ezer diák, szülő és pedagógus vett részt, hogy személyesen is találkozzon középfokú intézmények, vagy épp munkaerőt kereső cégek képviselőivel. Az eseményre a vármegye minden szegletéből érkeztek kiállítók és érdeklődők. 

Balogh Alíz a gyulai Bay Zoltán Általános Iskolából látogatott el a rendezvényre. Mint mondta: a fodrász és a kozmetikus szakma érdekli a legjobban, ezért állt meg a Kós Károly Technikum standjánál.

 

Fotó: Such Tamás/behir.hu

 

– Nagyon sok szakmát mutatnak be. Itt az a jó, hogy a diákok maguk mondják el, hogy mi a jó, abban az adott szakban, amik ők tanulnak az iskolában, és így diák a diáknak tudják átadni az információkat – tette hozzá.

A gyulai Dürer Albert Általános Iskolából érkezett Komlósi Tamás, aki a Békés Vármegyei Központi Kórház standjánál próbálhatta ki az újraélesztést egy virtuális szemüvegen keresztül.

– Egy ilyen virtuális valóságot láttam, ami teljesen élethű volt, tehát tényleg mintha ott lettem volna, csak egy virtuális térben. Nagyon sokat adott, nagyon hasznos volt a vásár számomra – fejtette ki a gyulai nebuló.

A pályaválasztási vásárra sok tanuló konkrét elképzeléssel érkezik a szakmák tekintetében, sokaknak viszont abban nyújtott segítséget az esemény, hogy megtalálhassák azt, ami megfelel az érdeklődési körüknek.

 

Fotó: Such Tamás/behir.hu

 

– Nagyon sok iskola van kint, egyetemek és cégek is, ráadásul még nyereményeket is lehet nyerni. Nagyon jó ide eljönni, mert többet megtudsz arról az intézményről, ahova akarsz menni később – fogalmazott Orestyák Bence, aki Elekről érkezett a vásárra.

A Nemes Tihamér Technikum standja is népszerű volt. Az intézmény rendészeti szakos oktatója kiemelte, hogy az iskola célja az a vásárral, hogy odacsábítsa a fiatalokat.

– Ezekből a vásárokból elsősorban az a célunk, hogy úgymond diákokat próbáljunk arra orientálni, hogy a mi képzési rendszerünket, a mi iskolánkat válasszák. Remélhetőleg a jövő középiskolásai, a most hetedik-nyolcadikosok megtalálják a mi képzési rendszerünkben azokat a továbbtanulási lehetőségeket, amelyek az ő érdeklődési körükben és a mi általunk nyújtott szolgáltatásokkal egybeesnek – mondta Tordai Attila, a Gészi rendészeti szakoktatója.

 

Fotó: Such Tamás/behir.hu

 

A kétnapos eseményen résztvevő több mint száz kiállító természetesen idén sem csak a pályaválasztókat igyekezett megszólítani, de a pályát módosítókat és a munkakeresőket is.

További programok »

FEL