Mesterséges intelligencia emberi értelemmel vizsgálva – szakmai fórum a GFE-n

2025. április 25. 13:30 | Fajó Attila

A Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület (DARKE) szervezésében szakmai fórumnak adott otthont a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara, Békéscsabán, pénteken délelőtt. A téma a mesterséges intelligencia volt.

– A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg szervezetünk rendezésében egy 3 alkalomból álló fórumsorozat, melynek az utolsó alkalmához értünk. Elsősorban egy-egy tematikus fórumot kínáltunk és kínálunk a vármegye kulturális és közművelődési területén tevékenykedők számára (főállásúak, civilek, önkéntesek stb.). 2024 őszén egy könnyűzenei szakmai fórumon találkozhattak az érdeklődők a Ligeti Közösségi Térben, majd 2025 februárjában a Tégla Népművészeti Alkotóház és Közösségi Tér adott otthont a következő eseménynek, mely a közösség szerepével és a közösségfejlesztéssel foglalkozott, most pedig a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán rendezünk fórumot a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazási lehetőségeiről. Általában 20-40 fő közötti érdeklődő vesz részt az eseményeken, s igyekszünk mindig érdekes, hasznosítható ismereteket átadni, olyat, mely a közművelődési tevékenységek során segítséget nyújthat – mondta el az esemény szervezéséért felelős DARKE elnöke, Kölcsey-Balázs Mária

Érdekesség, hogy a szakmai fórumon eladók mind a ketten az eseménynek otthont adó Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának korábbi hallgatói voltak, ahogy a rendezvény megnyitó dr. Árpási Zoltán kari dékán is kiemelte. Prorok Máté, egykori egyetemista, ma már tanársegéd előadásában a mesterséges intelligencia kialakulásáról, alkalmazásáról beszélt. Az üzleti szférában történő alkalmazástól kezdve, a kulturális programszervezés során egyszerű, de hasznos technikák ismertetése volt a cél, a legygyakoribb oldaláról, a generatív mesterséges intelligenciáról beszélve a megjelenteknek.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL