A BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium fotószakos diákjainak alkotásai láthatók a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának könyvtárában. A tárlat olyan, a 12. és 13. osztályos tanulók által készített munkákat tartalmaz, melyek a fotográfia első időszakától a modern világig számos technikát tár az érdeklődők elé.

Dr. Árpási Zoltán, a GFE Gazdasági Karának dékánja kifejtette, hogy nagyon szívesen működnek együtt bárkivel, akikkel értékes dolgokat tudnak létrehozni. Mint mondta a Szent-Györgyi Albert Technikum pont ilyen partner több tekintetben is.
– Egy régi hagyományt folytatva ad a könyvtárunk otthont egy fotókiállításnak, amely az Álom és valóság címet viseli. November közepéig látható és szabadon megtekinthető. Folyamatosan újabb és újabb akciókkal, ötletekkel jelentkezünk. Úgy vélem, ez a tárlat nem csupán a két intézmény, hanem a város számára is érték – fejtette ki dr. Árpási Zoltán.

Pozojevich Miklós fotográfia szakoktató kifejtette, hogy a fotográfiák között az analóg technikával kidolgozott képeken keresztül, a modern eljárásokkal készített képekig számos alkotás mutatkozik be. Köztük mesterséges intelligenciát és épített kamerát is használtak a fiatalok.
Az országos könyvtári napok részeként a Nagy Nyári Könyves Kihívás eredményét is kihirdették, ami már hagyomány az intézmény bibliotékájában. A kihívást egy békéscsabai tanár, dr. Molnár István matematika oktató, egyetemi docens nyerte, 26 kiolvasott könyvvel. A győztesek között fiatal hallgatók is szerepelnek.