Az egyház Jézuson és Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett földi születésének napját. Keresztelő Szent János a takácsok, szűcsök, szabók, vargák, pásztorok, vendéglősök védőszentje, de fejfájás és epilepszia ellen is könyörögtek hozzá.
A magyar nyelvterületen tehát Keresztelő Szent János napját Szent Iván napjaként emlegetik, amely név feltehetően a bizánci egyház kultikus befolyásának maradványa. Eleink a júniust Szent Iván havának is nevezték. Szent Iván éjszakája a nyári napfordulónak, vagyis az esztendő leghosszabb nappalának és legrövidebb éjszakájának ünnepe. (Habár az igazi nyári napforduló június 21-én van, és ez jelenti a csillagászati nyár kezdetét is.) A nyári napfordulót ősidőktől fogva számon tartja minden nép, világszerte egyházi és világi ünnepek kapcsolódnak hozzá. A keresztény ünnep magába olvasztotta a régi hiedelmeket és rítusokat, az egyház pedig beépítette ezt a képzetvilágot (saját értelmezése szerint) az esztendő liturgikus rendjébe.
Az emberek a fény és a sötétség váltakozásának mindig is mágikus erőt tulajdonítottak, a sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást és az életet szimbolizálta, ezért Szent Iván éjszakáján, június 23-áról 24-ére virradóra országszerte nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. A kultikus tűzgyújtáshoz számos további hiedelem is fűződik. A tűz tisztító, gonoszűző és óvó erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi tűzugrás szokásának. Úgy gondolták, hogy az ekkor rakott tűz megvéd a betegségek ellen, megóvja és elősegíti a jó termést.
Egészség- és termésmegőrző tulajdonsága mellett gonoszűző és szerelemvarázsló szerepet is tulajdonítottak neki. A tüzet általában zsúpkévéből, szalmából, gallyakból gyújtották, illatos növényeket, virágokat (ökörfark-kórót, orgonát, bodzát, ürmöt stb.) füstöltek rajta, amiket később gyógyításra használtak. A meggyújtott tűz körül a fiatalok párosító, termékenység- és szerelemvarázsló dalokat énekeltek, miközben átugrották azt. Helyenként a legény az ugrás után szétrúgta a tüzet, ha nem tetszett neki a leány, akivel kiénekelték. A tűz körül a gyermektelen asszonyok cseresznyét ettek, mivel a néphit szerint ez elősegítette a gyermekáldást.
Békéscsabán időjárási jóslat kapcsolódott június 24-éhez, mely szerint a János napi eső a termésnek jót tesz, viszont a szénának kevésbé. Ezt a megfigyelést egy igen találó, időjelző rigmus is megemlíti: „Eljön János, elviszi a vajat maga.” Vagyis, tönkre teszi a szénát, ami a tehenek ellátásához szükséges. Egy évszázaddal ezelőtt a csabaiak úgy tartották, hogy e napon kell szemzeni a házikertekben a gyümölcsfát és a hajtásokat, mert az ekkor szemzett rügy – ha kedvező rá az időjárás – még kihajt.
Salamon Edina, néprajzos muzeológus
