Az idézett népi bölcsesség világosan példázza, hogy a paraszti szemlélet szerint az emberi élet fordulóinak utolsó állomása az élet természetes velejárója. A halál a létezés megszűnése, az élőlények visszavonhatatlan megsemmisülését, s ugyanakkor az ismeretlen világba való belépés kezdetét is jelenti.
Korábban a különböző intőjeleket folyamatosan figyelemmel kísérték, különös jelentőséget kapott bizonyos állatok hangja vagy viselkedése. Általánosan ismert előjel a bagoly éneke is. A halálmadárnak is nevezett állattal kapcsolatos hit összefüggésben áll a halott lelkének általánosan elterjedt, madár alakban való elképzelésével, valamint a halott lelkét a túlvilágra szállító madarak képzetkörével.
Amikor a haldokló kibocsájtja lelkét, meghal. A halál beállta után a jelenlévők közül valaki lecsukta a halott szemét, felkötötte állát. A csabaiak a holttestet a földre tették, hogy ott hűljön ki, majd lemosták és felöltöztették. A halálhír hamar elterjedt, s jöttek a rokonok, ismerősök „halottnézőbe”.
A halott felravatalozása a 20. század első felében még a háznál, a tisztaszobában történt. A halottas házban letakarták a tükröt, megállították az órát, de a háznál, míg halott volt, nem vitték ki a szemetet, sőt tüzet sem gyújtottak. Estére sem hagyták magára a halottat, hanem mellette virrasztottak. Közben egyházi énekeket énekeltek, beszélgettek a halottról.
Az 1950-es évektől már legtöbbször a ravatalozóból történt a temetés, 1970-ben be is tiltották az otthoni ravatalozást. Akár háztól, akár ravatalozóból történt a temetés, mire a pap megérkezett, lezárták a koporsót.
A halottat a búcsúztatás után régen kézben, majd gyászkocsin, napjainkban autón szállítják a sírhelyig. A temetés után halotti tor következik, melyen a legközelebbi hozzátartozók vesznek részt. Az asztalon pedig fehér abrosz vagy kifejezetten erre az alkalomra készített gyászabrosz kapott helyet.
Az elmúlás, a halál napjainkban a tabu témák közé tartozik. Bár, több néprajzos és kulturális antropológus feldolgozta ezt a témakört, kiállításokat nem láthattunk erről, pedig a halálhoz kötődő hagyományok tárgyakban, fényképekben, dokumentumokban is kifejezhetőek. November 5-én a Munkácsy Mihály Múzeum tesz egy merész kísérletet és egy időszaki kiállítás keretében bemutatja az ember és a múlandóság viszonyát, a halálra való felkészülést, az elmúlást kísérő néphagyományokat és hiedelmeket.
Martyin Emília és Salamon Edina, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos muzeológusai
