Megvívtak a mézeskalácsokért - Karácsony Kupán versenyeztek a vívók

2018. december 23. 08:49 | Szabó Rita

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Karácsony Kupát az Alföld Vívó Akadémia tagjainak Békéscsabán. A megmérettetésen az egyesület ifjú tehetségei mérték össze tudásukat. A résztvevők mézeskalács-éremmel és tapasztalatokkal térhettek haza a versenyről.

Csak úgy, mint a nagyok, az Alföld Vívó Akadémia fiatal tehetségei is a győzelemre hajtottak a Karácsony Kupán. A gyerekek elmondásuk szerint nagyon élvezték az év végi házibajnokságot.

– Nagyon jól éreztem magam, és az tetszett a legjobban, hogy anyukám és az ismerőseim nagyon sokat szurkoltak nekem - mesélte Anda Milán, aki öt éve vív.

Verseny révén fontos volt a helyezés a kupán, de akadtak olyanok is, akiknek nem a győzelem volt a lényeg.

 

 

– Minden nagyon tetszett, és harmadik lettem, aminek nagyon örülök - fogalmazott Pataki Anna.

A kupa egyik fő célja, hogy a kezdő sportolóknak is lehetőségük legyen megmutatni tudásukat, valamint kiderüljön mennyit fejlődtek egy év alatt.

– Tavaly februárban jöttem vívni és azt szeretem a legjobban ebben a sportágban, hogy kipróbálhatom magam és mindig sok tapasztalatot szerezhetek - árulta el Mazán Lotti.

A Karácsony Kupát 37 éve minden évben megrendezi az akadémia. A klub edzője elmondta: ez egy jó alkalom arra, hogy a gyerekek vívhassanak egymással és tapasztalatot cseréljenek.

 

 

– Most már ott tartunk, hogy a nagyobbaknak és a kisebbeknek is külön-külön versenyszámot kell tartani két fegyvernemben, tőrben és párbajtőrben is. Ez egy nagyon régi versenysorozat és reméljük, hogy ez a hagyomány megmarad a jövőben is - tájékoztatott Medgyesi István.

A háziversenyen két korosztályban küzdöttek egymással a fiatalok, külön a fiúk és a lányok. A kupa végezetével pedig a legjobbak vívtak meg a szuperkupáért.

 

További programok »

FEL