Megvilágosodott több gyulai külterület

2017. január 31. 16:30 | Laczkó Viktória

A körzetéhez tartozó külterületeket érintő közvilágítási program részleteiről számolt be Alt Norbert Gyula alpolgármestere, egyéni képviselő a kedd reggel Remete-Bánom szakasznál tartott sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta a lakosság igényeit és javaslatait befogadva választották ki azokat a részeket, ahová lámpatesteket, esetenként oszlopot szereltek fel.

Az 1,6 millió forintos keretből Szanazug, Csikosér, Városerdő és Szeregyháza területén is megvilágosodott néhány szakasz. Alt Norbert úgy fogalmazott: bár a projekt megvalósítása alatt több probléma is felmerült, ezeket sikerült megoldaniuk és végül december 15-én lezárult a fejlesztés. 

- Elmondhatom, hogy ezeken a területeken elég sok fejlesztést valósítottunk meg az elmúlt 10-11 évben, és mondhatjuk azt is, hogy most már kevés olyan terület van a városban, amelyet nem érint még közvilágítás-fejlesztési beruházás, de az a kevés terület is bízom benne, hogy az elkövetkezendő években be fog világosodni és meg tudjuk csinálni az elmaradásokat. 

A tervek szerint a fejlesztések idén is folytatódnak, a Szanazug felé vezető út hálózatfejlesztésére fektetnének nagyobb hangsúlyt – mondta Alt Norbert.  

FEL