Szeptember 19-én, a Szent György téren megtartott projektzáró rendezvényen Pap István Tibor, Mezőhegyes polgármestere és Molnár Sándor, a Békés Vármegyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a helyi lakosok és civil szervezetek birtokba vették a megújult teret és a zenepavilont. Az egész délután a zene és a gasztronómia jegyében telt: helyi és hagyományos ételek kóstolója, valamint különböző zenei produkciók várták a közönséget. A program egyben a zenepavilon első közösségi használatát is jelentette, és nagy érdeklődés mellett, a résztvevők örömére valósult meg.
A város más pontjain elkészült fejlesztések is gazdagítják Mezőhegyest. A Béka-tónál partvédelmi és vízminőség-javító munkák készültek, körbejárható eco-green burkolatú sétánnyal, akadálymentes napelemes mosdóval és új utcabútorokkal. A Szent György téren és a Csekonics parkban megújultak a zöldfelületek és sétányok, egységes térbútorzat, környezetbarát parkolók és okospadok létesültek. A Hársfa utcában az útburkolat kiszélesítése és a kerékpárút fejlesztése biztonságosabb kapcsolatot teremt a temető és a lóversenypálya irányába, valamint kapcsolódik a térségi kerékpárút-hálózathoz.
A beruházást Mezőhegyes Városi Önkormányzat és a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatal konzorciuma valósította meg. A fejlesztések elkészültek; a projekt megvalósítási időszaka a használatbavételi eljárás lezárása miatt 2026. december 31-ig tart.
Forrás: Mezőhegyes Városi Önkormányzat