Megtalálhatták az ebola ellenszerét

2019. augusztus 15. 09:34 | behir.hu

Jelentősen növelte az ebolás betegek túlélési esélyeit két új, egyelőre a klinikai tesztek fázisában lévő gyógyszer – jelentették be a gyógyszerkísérletek felelősei az ENSZ egészségügyi szervezeténél, a WHO-nál, valamint az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetnél (NIH) – írja a qubit.hu.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban orvosok és kutatók már jó ideje keresik az ellenszert a ragályra, amely egy év alatt 1800 ember halálát okozta a közép-afrikai országban.

Egy kísérleti védőoltásról korábban már bebizonyosodott, hogy képes megakadályozni a megfertőződést, de eddig nem volt olyan szer, amely a már megbetegedett embereken segített volna. „Mostantól nem mondhatjuk, hogy az ebola gyógyíthatatlan” – mondta Jean-Jacques Muyembe, az új gyógyszerrel folytatott kísérleteket felügyelő kongói nemzeti orvosi kutatóintézet főigazgatója. A négy kipróbált szer közül kettő bizonyult hatásosnak, ha a betegség korai stádiumában adták a pácienseknek – idézte a portál a wired.com angolnyelű cikkét.

A két szert mostantól minden ebolás beteg megkapja a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A REGN-EN3 és mAb114 munkanéven futó szerek antitestekkel támadják az ebola vírusát, ezáltal semlegesítik a kórokozó emberi sejtekre gyakorolt hatását. Az antitesteket az ebolát túlélő betegek szervezetéből vonták ki.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el. 

Forrás: qubit.hu

További programok »

Világ

Magyar kutatók fejlesztése teszi hatékonyabbá a genetikai szerkesztést

Gyökeresen továbbfejlesztették magyar kutatók a hat évvel ezelőtt bemutatott prime génszerkesztő módszert. Welker Ervin, az MTA doktora vezetésével a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont genetikusai által kidolgozott új génmódosító eljárás hatékonysága és pontossága messze felülmúlja az összes többi hasonló módszerét.
2025. november 23. 11:24
FEL