Mégsem hét évnek felel meg egy kutyaév

2020. július 12. 08:39 | behir

Senki nem tudja, honnan indult a mítosz, hogy egy kutyaév az hét emberi évnek felel meg, de valamiért nagyon tartja magát, és mindenki azon matekozik, hogy házi kedvence éppen mikor ér a tinikorba, vagy mikortól számít már felnőtt ebnek. Az ilyen hasonlítgatással közelebb érezzük magunkhoz a kutyát, mégis nagyon nehéz tudományosan meghatározni, hogy pontosan hány emberi évnek felel meg egy kutyaév.

A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói most mégis megpróbálták, méghozzá az úgynevezett epigenetikus óra segítségével. Ez az óra azt mutatja, hogy a DNS-hez csatolt metilcsoportok alapján milyen idős valaki – a folyamatot DNS-metilációnak nevezik, és mind az emberek, mind a kutyák korának meghatározásában segíthet. A kutatók az eredményeiket a tudományos folyóiratok előfutárának számító bioRxiv portálon tették közzé.

A kutyák élettartama erősen változó: a nagyobb fajták 7-8 évig, a kisebbek, mint a csivava, akár 17-18 évig is élhetnek. Ettől függetlenül mindegyik kutyafajta hasonló fejlődésen megy keresztül élete során.

A kutatók labrador retriever kutyákat használtak a tanulmányhoz, méghozzá átlagosan 16 életévet élt állatok genetikai adatait vizsgálták meg. Találtak összefüggéseket, és főleg a fiatal kutyák és a gyerekek, valamint az idős kutyák és idős emberek metilációs adatai voltak hasonlók. A számítások viszont korántsem olyan egyszerűek, mint ahogyan azt eddig hittük.

A kutatás során meg tudták állapítani, hogy a kutya életévét nagyjából így lehet kiszámolni: emberi évek = 16ln(kutyaévek) + 31.

 

Illusztráció: pixabay.com

 

Az ln a számításban a természetes logaritmusokat jelöli, a számítása kicsit bonyolult, de ide kattintva egyszerűen ki lehet számolni. A kutya életévének természetes logaritmus értékét kell megszorozni 16-tal, majd ehhez hozzáadni 31-et. Ezzel kapjuk meg a kutya emberi években megjelölt korát.

Ezzel a számítással rengeteg minden összeegyeztethető a kutya és az ember életévei között, egy 12 éves labrador például nagyjából egy 70 éves embernek felel meg. Viszont van olyan is, ami nem esik egybe a két faj fejlődésében: a kutyák például sokkal hamarabb lesznek szexuálisan érettek, és a pubertás is hamarabb következik be náluk.

Forrás: 24.hu

 

További programok »

FEL