Mégsem emelkednek a közjegyzői díjak

2018. október 1. 09:26 | behir.hu

Nem lép hatályba hétfőn, október elsején az Igazságügyi Minisztérium (IM) rendelete, amely emelte volna a közjegyzői díjak mértékét.

Az elhalasztott díjrendelet-tervezet egyebek mellett emelte volna a munkadíj fix összegét, 200 millió forint ügyértékig minden sáv esetén egységesen 4500 forinttal.

Egyoldalú jogügylet vagy jognyilatkozat közokiratba foglalása esetén a sávosan meghatározott munkadíj kétharmadát kellett volna felszámítani, ez a korábbi mértékhez képest 17 százalékos emelést jelentene. A tervezet az egy óráért felszámítandó munkadíj 1500 forintról 5500 forintra emelését írta elő.

 

Forrás: Origo

További programok »

Gazdaság

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
2026. január 11. 14:23
FEL