Megnyitotta kapuit a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

2018. július 25. 11:58 | behir.hu

Tegnap nyitotta meg kapuit a székelyföldi Tusnádfürdőn a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a szakmai-közéleti programok hivatalos megnyitóját ma rendezik meg. A rendezvénysorozat legjobban várt eseménye Orbán Viktor szombat délelőtti előadása. Okkal: a Tusványoson elhangzó miniszterelnöki beszédeknek mindig kiemelt jelentőségük van - számol be a Magyar Idők.

Tusványost a Fidesz és az erdélyi jobboldali beállítottságú magyar ifjúsági mozgalmak partnersége alapozta meg a 90-es évek elején. A nemzetpolitikai témákat boncolgató, 1990-ben indult bálványosi szabadegyetem 1997-ben költözött Tusnádfürdőre, a két településnév összevonásából született a Tusványos elnevezés.

A politikai fórum diáktáborral egészült ki, amely számos ifjúsági rendezvénnyel bővítette a programkínálatot, és megalapozta a szervezőcsapat folyamatos megújulását.

Az idei tusványosi találkozót olyan időszakban rendezik meg, amikor az áprilisi választás után belpolitikai stabilitás alakult ki, így Magyarország nemzetközi mozgástere kibővült, közben pedig megkezdődött a felkészülés a jövő évi európai parlamenti választásra.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt szerint elindult az euró­pai jövőképek éles versenye, amelyre Magyarország és a Fidesz is bejelentkezik, szövetséget építve a nemzetek Euró­pájáért. Németh Zsolt szerint a Tusványos a Fidesz politikai nagycsaládi találkozójának is tekinthető, ahol ellenzéki és külföldi vendégek is nagy számban vesznek részt. Szavai szerint Orbán Viktor miniszterelnök a legstabilabb résztvevője a tábornak.

 

Fiatalok érkeznek a táborba a nyitónapon (MTI fotó: Veres Nándor)

 

– A bálványosi szabadegyetem csúcspontját jelentő miniszterelnöki beszédben elhangzottaknak kiemelt jelentőségük van – mondta el lapunk kérdésére válaszolva Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa.

A politológus hozzátette: Orbán Viktor országértékelő, tusnádfürdői, valamint kötcsei beszédeit kiemelt figyelem szokta övezni, az illiberális államokról mondott gondolatai után pedig – amelyeket 2014-ben, Tusványoson fogalmazott meg – már Euró­pa és a nagyvilág is felfigyelt rá.

Magyarország miniszterelnöke az elmúlt években a gazdasági világválság következményei­ről, a migráció okairól és hatásairól, az amerikai elnökválasztásról vagy Európa válságáról is markánsan megfogalmazta véleményét. Legutóbbi beszédeiben a magyar kormányfő olyan távlati célokat fogalmazott meg, amelyeket az Euró­pai Unión belül és kívül is megvalósítana.

Az emlékezetes 2014-es beszédében egyértelművé tette, hogy a bevándorlóországok létrehozásáról álmodozó erők álma szertefoszlik majd, és ez már megvalósulni látszik. A tavalyi beszédben két, előttünk álló útról beszélt: vagy bevándorlóországgá válunk, vagy megmarad a nemzeti identitásunk.

Jól látható, hogy az unión belül is ez a törésvonal vált markánssá, a magyar álláspont pedig – amely a nemzeti értékek megerősítésére épül – egyre több ország számára követendő. Ezt támasztja alá az is, hogy a visegrádi négyek álláspontja az osztrák és az olasz kormány támogatását is élvezi. Deák Dániel szavai szerint amit a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn megfogalmaz, az valósággá válik.

A politológus úgy véli: 2018-ban is előremutató beszédre számíthatunk.

– A miniszterelnök évértékelője, valamint az áprilisi kampánybeszéd után azt gondolom, hogy a Tusványoson elhangzó gondolatkör legalább 2030-ig tartalmazza majd a távlati célokat, ezek középpontjában pedig a demográfia, a családpolitika, valamint a bevándorlás áll majd – tette hozzá Deák Dániel.

Forrás: Magyar Idők

 

További programok »

FEL