Megnyitják a Kisvarjas–Dombegyház határátkelőt

2017. február 17. 12:05 | Mikóczy Erika

Február 18-án, szombaton reggel megnyílik a határátkelő az Arad megyei Kisvarjas és a Békés megyei Dombegyház között - olvasható az aradihirek.ro portálon.

Varga Lajos, Dombegyház polgármestere arról  tájékoztatta az Aradi Híreket, hogy immár nemcsak a falunapokkor szokásos ideiglenes határnyitásra várják a térségbelieket, hanem a két kormány közötti megállapodás értelmében megnyíló tíz új határátkelő felavaltásának egyikére.

A szalagvágásra szombaton reggel, magyar idő szerint 8, román idő szerint 9 órakor kerül sor, a határ pedig 16/17 óráig lesz nyitva.

- Egyelőre átmeneti jelleggel, három hétig csak szombatonként üzemel a személyforgalom számára, 3,5 tonnánál kisebb járművek vehetik igénybe, de aztán remélhetőleg állandósulni fog. Ez rajtunk áll, az lesz a döntő, hogy mennyien veszik igénybe a határátkelőt, de az elő történelmi lépésre most kerül sor annak az álomnak a beteljesülése felé, amelyet akkor foglamaztunk meg, amikor európai uniós pénzből megépítettük az utat a két település között – fogalmazott az elöljáró.

Dombegyház és testvértelepülése, Nagyiratos (ide tartozik közigazgatásilat Kisvarjas) között igy jelentősen lerövidül majd a távolság, hiszen eddig a Tornya–Battonya határátkelő volt a legközelebbi a helybéliek számára. A két település között 2013-ban elkészült az új út, de mindeddig sorompó akadályozta az átjárást, hiába sürgették a lakók a határátkelő megnyitását. A román–magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság tavaly februári bukaresti ülésén született megállapodás arról, hogy megduplázzák a román-magyar határszakaszon az átkelőhelyek számát.

Az MTI szerint tíz új határátkelőt nyitnak meg alkalomszerűen a hét végétől a magyar-román határszakaszon. Amint a román külügyi tárca közölte, olyan határátkelőkről van szó, amelyekhez az európai unió forrásait felhasználva, a határ menti együttműködési program keretében épültek meg az utak 2007 és 2013 között. Arad megyében ilyen a Feketegyarmat–Dénesmajor, Ottlaka–Elek, Nagylak–Csanádpalota út is. Feketegyarmatnálá szombaton román idő szerint délelőtt fél tízkor lesz a megnyitó.

Az utakat annak reményében építették meg, hogy Románia már 2011-től csatlakozik a schengeni övezethez. Noha Románia szerint a csatlakozás valamennyi feltételét teljesítették, egyes tagállamok ellenkezése miatt az ország még nem része a schengeni térségnek.

Forrás: Aradi Hírek

 

FEL