A Mécses Egyesület, a Bethesda ház fenntartója 26 éve nyújt fogyatékos, hátrányos helyzetű pszichiátriai betegek, megváltozott munkaképességű emberek számára szolgáltatásokat. Nelhübel-Oláh Henriette, az egyesület ügyvezető elnöke elmondta, ez az épület egy rehabilitációs munkahely, ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak, amely egyben a béke szigete is.

Nelhübel-Oláh Henriette és Tüzes Katalin módszertani koordinátor – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Erre utal a neve is: a bethesda, az egy héber eredetű szó, ami azt jelenti, hogy irgalom és kegyelem helye. Tehát ez egy olyan hely, ahol az ember azt érezheti, hogy rendben van. Mivel ez az épület egy ortodox zsinagóga volt korábban, ebből kifolyólag szerettük volna a küldetését egy más formában folytatni, amely azért továbbra is Isten dicsőségét szolgálja – fogalmazott.
Az ügyvezető elmondása szerint kettős céllal vásárolták meg a zsinagógát. A földszinten van a kávézó, amely egy rehabilitációs munkahelyként működik; az emeleten pedig a szakmai és módszertani munka folyik. Hozzátette, 2021-ben bekapcsolódtak az országos szakmatámogatási hálózatba; az egyesület a Békés és Csongrád-Csanád vármegyék a gesztora. Olyan irodákra, csoporttermekre volt szükségük, ahol képzéseket, csoportfoglalkozásokat, fórumokat tudnak szervezni.

Nelhübel-Oláh Henriette és Tüzes Katalin módszertani koordinátor – Fotó: Such Tamás / behir.hu
– Továbbá van egy nagyon fontos, úgymond jövőbeni látásunk: szeretnénk, ha olyan irányba menne el Magyarországon a fogyatékosok felé való szolgáltatás, amely a családokat erősíti. Ebből kifolyólag szeretnénk a szülőknek segítséget nyújtani az épületben, ahova sérült gyermekeikkel nyugodtan bejöhetnek – fűzte hozzá.
Céljuk olyan szemléletváltás elősegítése, hogy egy sérült családtag gondozása a családon felül társadalmi és közösségi felelősség legyen. A Bethesda ház a közeljövőben a szülőket és az édesanyákat támogató helyként fog funkcionálni.