Megnyerték a békéscsabai kosarasok a Nyíregyháza elleni rangadót - galériával

2021. december 18. 21:48 | Vincze Attila

89-82-re győzött hazai pályán a Békéscsabai KK a Sunshine NYIKSE ellen szombaton a férfi kosárlabda NBII Keleti Csoportjában. Az év utolsó mérkőzésén fontos győzelmet aratott a hazai együttes, így a csabai gárda a tabella élén vonulhat téli szünetre.

Nagy várakozás előzte meg a Békéscsaba KK szombati összecsapását, hiszen a mérkőzés előtt a tabellán harmadik helyen álló hazaiak az addig veretlen Nyíregyházát fogadták. Az első két negyed remekül sikerült a csabaiak számára, szinte minden összejött számukra, a vendégek pedig nem találták a hazai csapat ellen az ellenszert. Az első félidő végére már 14 pontos előnnyel mehetett pihenőre a fehér mezes csabai gárda. A vártnál simább kezdés azonban nehéz folytatást hozott: a harmadik negyedben kis híján sikerült a vendégeknek ledolgozni a hátrányukat. Az utolsó negyed szorosan alakult, de a mérkőzés végét a hazaiak bírták jobban, így 89-82-re diadalmaskodott a Békéscsaba. 

A vendégek mestere meccs végi értékelésében elmondta, hogy a Békéscsaba a mérkőzés első felében sokkal jobban kihasználta a lehetőségeit, de a vendégek a második félidőre feljavult védekezésükkel végül szorossá tették a párharcot. 

– Mind a két oldalon vannak rutinos játékosok, mindkét részről van elképzelt csapatjáték, de ha a kinti dobások nem olyan százalékkal sülnek el, ahogy szeretnénk, akkor nehezebb helyzetben van egy csapat és szerintem egy kicsit ez jelentette a hazaiak számára a különbséget - fogalmazott Kovács Tibor, a nyíregyháziak vezetőedzője.

A Békés megyei csapat szombati legjobbja, Vágvölgyi Ákos a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy már nem először fordult elő velük az, hogy egy erős kezdés után a saját dolgukat nehezítették meg azzal, hogy magukra húzták az ellenfelet. 

– Ha konzisztensebb, jobb játékot nyújtottunk volna a harmadik negyedben, akkor nem lett volna ilyen szoros a mérkőzés. A végén helyén volt a szívünk, örülök neki, hogy mindenki hozzá tudott tenni a meccshez, van aki az első félidőben, vagy a másodikban, de mindig volt olyan, aki elő tudott lépni, ebben a szezonban ezért vagyunk ilyen jók – mondta.

A hazai csapat vezetőedzője a lefújás után kiemelte, hogy nagyon készültek erre a mérkőzésre, hiszen számukra ez volt az idei alapszakasz legfontosabb összecsapása. Szerinte a győzelemhez a csabai közönség biztatása is hozzájárult.

– Szinte eufóriában játszottak már a végén a srácok, próbálták betartani az utasításokat, de nyilván nagyon keményen védekezett a Nyíregyháza, talán egy picit fault határon túl is, de értékesítettük a büntetőket, ami ilyenkor kulcsfontosságú, és higgadtak tudtunk maradni, azt hiszem ez volt a kulcs most - értékelt Jancsika Árpád

A Békéscsaba győzelmével felugrott az NB II Keleti Csoportjának első helyére, így a tabella élén várhatja a januári folytatást. 

Galéria

További programok »

FEL