Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

2023. március 9. 16:23 | Mikóczy Erika

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei ötödik száma.

Sokan igyekeznek Békéscsabán tudatosan odafigyelni a környezetükre, részben azzal, hogy próbálnak kevesebb hulladékot „termelni”, részben pedig úgy, hogy a hulladékot szelektíven gyűjtik. Az önkormányzat fejlesztéseinek is köszönhetően a városban évről évre bővülnek a lehetőségek a szelektív hulladékgyűjtésre – erről Balla Ferencet kérdeztük.

Az emelkedő energiaárak, valamint az infláció okozta nehézségek ellenére kiegyensúlyozott lesz 2023-ban Békéscsaba költségvetése, amelyről a februári közgyűlésen döntött a képviselő-testület. A részletekbe Szarvas Péter polgármester avatja be olvasóinkat.

Folytatódnak a már elkezdett beruházások, környezetvédelmi és természetvédelmi szempontból is fontos a csabai hulladékudvar építése – ezúttal erről, valamint az orvosi kamarai tagsággal kapcsolatos módosításról beszélgettünk Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel.

Február 23-án tartotta idei első közgyűlését Békéscsaba képviselő-testülete. Az újságban részletesen írunk a legfontosabb döntésekről. Megtalálják a lapban azt is, hogy Szarvas Péter polgármester, valamint a Szövetség Békéscsabáért, a Hajrá Békéscsaba, a Fidesz-KDNP a DK képviselői hogyan értékelték a döntéseket.

Részletes tájékoztatót közlünk arról, hogy mikor lesz az óvodai beíratás, és hogy az önkormányzati intézményekben mikor lesznek a nyílt napok.

A Munkácsy Emlékház a festő születésnapjáról megemlékezve nyitott új tárlatot a közelmúltban, Boros Péter szobrászművész hét, Munkácsy ihlette alkotását mutatja be a kiállítóhely.

A napokban egy jó kiállású, idős úr jött el a Békéscsabai Médiacentrum Szerkesztőségébe, aki Gécs Bélának a Csabai Mérlegben megjelent, az egykori dalkörökről szóló cikkére reagálva nyitott be hozzánk. A 93 éves dr. Lévay Sándor nyugalmazott főállatorvos szintén kórusmúlttal rendelkezik, a beszélgetésünk innen indult, ám rendkívüli életútja néhány pillanatába is betekintést engedett, ezt is elolvashatják a Csabai Mérlegben.

Írunk arról, hogy a Békéscsaba 1912 Előre finoman fogalmazva sem fut jó szezont a labdarúgó NB II-ben, ellenben a Békéscsabai Előre NKSE elmozdult a kiesőzónából, elindult felfelé a bajnokságban. A BRSE hozza a megszokott szintjét, a bajnokságban második helyen áll és a Magyar Kupában is van még esélye a végső győzelemre.

Beszámolunk továbbá arról, hogy kinek, mit jelent a böjti időszak, és arról is, hogy milyen járgányt kapott Siti Laci, vagy milyen tücsökfarmot építettek a csabai fiatalok,

Csabai életképek rovatunkban Balás Ádám írásaiból szemezgettünk, a Mesélő múzeum rovatunkban a reformokért folyó harcról, Békéscsaba anno rovatunkban pedig egy sorsdöntő kormányzóválasztásról olvashatnak.   

Megtalálják a lapban, hogy milyen programokkal készül a nyitásra a Békéscsabai Jókai Színház, és milyen műsorokkal várja önöket a 7.Tv a következő két hétben.

A Csabai Mérleg legfrissebb száma ide kattintva is elérhető.

További programok »

FEL