Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

2020. április 8. 12:28 | Mikóczy Erika

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei hetedik száma.

Az elmúlt pár hétben jelentősen megváltozott az életünk. Mindnyájunk védelme érdekében olyan korlátozásokkal kell szembenéznünk, amelyekhez hasonlókat talán idős hozzátartozóink már átéltek, de a nagy többség még nem. A Csabai Mérleg legfrissebb számában írunk arról, hogy Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter szerint a város lakói jól veszik az akadályokat, nap mint nap bizonyítva, hogy a közös célért össze tudnak fogni.

Beszámolunk arról, mi hangzott el azon az online egyeztetésen, amelyet Herczeg Tamás országgyűlési képviselő folytatott Békéscsaba polgármesterével, alpolgármestereivel, jegyzőjével, aljegyzőjével és képviselőivel.

Szarvas Péter polgármester bejelentette, hogy 439 millió forint céltartalékot képeznek a költségvetésben, amely a már meglévő 60 millió forintos tartalékot egészíti ki, így összesen közel 500 millió forint tartalékkal számol a város a veszélyhelyzetben. A forrást az intézmények dologi előirányzatainak, illetve a sport- és kulturális előirányzatoknak a csökkentésével biztosítják – a részleteket megtalálják az újságban.

Új weboldalt hozott létre a Békés Megyei Önkormányzat bekesmegyeosszefog.hu címmel, melynek célja az, hogy a koronavírus-járvány idején összekapcsolja a segítségre szorulókat a segítséget felajánlókkal. A kezdeményezésről Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke adott tájékoztatást, amelyet szintén megtalálnak a lapban.

Összefoglalót olvashatnak a Csabai Mérlegben arról, kik és milyen módon próbálnak segíteni szájmaszkok varrásával, pajzsok készítésével, számítógépek adományozásával vagy védőeszközök vásárlásával.

Írunk továbbá arról, hogy az Árpád Gyógy- és Strandfürdő a bezárást kihasználva végzik el most a nyári átállás munkálatait, valamint arról is, hogy folytatódnak a beruházások, épül a Szabolcs utcai kerékpárút, valamint az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba és Kondoros közötti szakasza is.

Dr. Melczer Máriát, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara Békés Megyei Szervezetének elnökét ezúttal arról kérdeztük az újságban, hogyan és milyen gyakran kell fertőtleníteni otthonunkat annak érdekében, hogy a legtöbbet tegyünk a vírusfertőzés elkerülése érdekében.

Olvashatnak lapunk legfrissebb számában arról, hogy Európa 2020, a remény himnusza – címmel jelent meg a két fiatal énekes-előadóművész, Nagy Szilárd és Ragány Misa videoklipje, amellyel a kontinensünket sújtó vírusjárványra reagálnak, és amelynek több Békés megyei vonatkozása is van. Bemutatjuk, mivel foglalatoskodik Pribojszki Mátyás szájharmonikás, énekes, dalszerző, vagy Csomós Lajos színművész, illetve az is kiderül, miért gondolja úgy Horváth Elek, hogy most „az Úr az orrunkra koppintott”.

Dr. Moskovits Sándor Békéscsabai Életműdíjat kapott. Mivel a március 15-ei ünnepség, így a kitüntetés átadása is elmaradt, Szarvas Péter polgármester, valamint Hanó Miklós és Varga Tamás alpolgármester április 2-án vitte el az életműdíjat a kitüntetettnek.

Békéscsaba anno sorozatunkban a csabai „lóvonatú vasút” terveiről írunk, a Fejezetek Békéscsaba történetéből című rovatunkban pedig ezúttal arról, hogyan lett földszintes faluból nagyváros Békéscsaba

A Csabai Mérlegben megtalálják továbbá, hogy mit üzennek a veszélyhelyzet idején a helyi művészek, közéleti személyiségek, és hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán a következő három hétben.

A Csabai Mérleg legfrissebb száma idekattintva is elérhető.

 

További programok »

FEL