Megjelent a Csabai Mérleg idei első száma

2019. január 17. 14:01 | Mikóczy Erika

Aki a víztorony felé vagy a Luther utcán jár, december vége óta igencsak szembeötlő látvánnyal találkozhat: óriási méretű Munkácsy-portrék láthatók két épületen. A hatalmas molinók – amelyekből összesen nyolc lesz majd – a készülő Munkácsy-negyedet népszerűsítik. A részleteket megtalálják a Csabai Mérleg legfrissebb számában.

 

Az idei első számban írunk arról, hogy ebben az évben két választást is tartanak Magyarországon. Május végén az Európai Unió parlamenti képviselőire lehet szavazni, októberben pedig jön a helyhatósági választás, ahol az önkormányzati képviselők és a polgármester személyéről dönthetünk.

 

Beszámolunk arról, hogy idén január második hetében köszöntötték a városháza dísztermében Békéscsaba vállalatvezetőit, az intézmények és hatósági szervek vezetőit, valamint a helyi képviselőket. Az önkormányzat az újévi fogadáson mondott köszönetet a városban munkahelyeket teremtő és adózó vállalkozásoknak.

 

Az újságból megtudhatják, hogy idén is lesz Hiszek Benned Sport Program Békéscsabán. Az önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős szakállamtitkársága által meghirdetett pályázaton közel 10 millió forint támogatást nyert a rendezvények megvalósítására. Ebben az évben öt program várja majd a város lakosságát.

 

Olvashatnak a lapban arról, hogy számos energetikai fejlesztés valósult meg az elmúlt időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Békéscsabán, ráadásul a Modern Városok Program keretében megtörténhet Békéscsaba komplex energetikai fejlesztése is.

 

Pár hónap múlva véget ér a 2014-től 2019-ig tartó önkormányzati ciklus. Most induló sorozatunkban a képviselő-testület tagjai számolnak be arról, mi történt az elmúlt 4-5 évben a körzetükben, mit sikerült megvalósítani a terveikből, és mi az, ami még megoldásra vár. A sort az 1. számú választókerület önkormányzati képviselőjével, Bíró Jánossal indítjuk.

 

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes, amely nívódíjas lett a Szekszárdi Néptánc-fesztiválon és ismét helytállt a Fölszállott a pávában is. Szarka Zsoltot, az együttes művészeti vezetőjét a múlt évben történtekről és a terveikről kérdeztük.

 

Olvashatnak az újságban arról, hogy a Lencsési Óvoda gyermekei ismét nagy feladatot teljesítettek. Bár a hóemberek világnapja január 18-án van, az óvodapedagógusok már egy bő héttel korábban megszervezték a közös hóember-építő flash mobot, a kicsik pedig szebbnél szebb hóembereket alkottak, hisz ki tudja, hogy a világnapon lenne-e miből építkezni.  

 

Beszámolunk arról is, hogy januártól Hesz Máté lett a békéscsabai vízilabda klub szakmai igazgatója. Békéscsabai családi kötődésének köszönhetően az egykori pólós és a helyi klub között már több éves szakmai kapcsolat alakult ki.

 

A Csabai Mérlegből tájékozódhatnak továbbá arról, milyen programokkal várják a csabaiakat a Magyar Kultúra Hete keretében, hova érdemes menni a következő napokban, hetekben Békéscsabán, ha kikapcsolódásra vágynak, milyen programokat terveznek a közösségi házak, és hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán a következő két hétben.

További programok »

FEL