Megérkezett a főtérre Békéscsaba karácsonyfája

2019. november 26. 10:02 | Papp Ádám Sándor

Kedd reggel 8 óra előtt egy teherautó és egy emelőgép érkezett a Szent István térre, hiszen meghozták a város karácsonyfáját, amit egy magánszemély ajánlott fel. A közel 8 méteres fa a főteret díszíti majd decemberben.

A városi karácsonyfa december elsején – a karácsonyi vásár megnyitóján – már teljes pompájában lesz látható.

A behir.hu kérdésére Békéscsaba alpolgármestere tájékoztatott, hogy a tűlevelűt idén is egy békéscsabai lakos ajánlotta fel a városnak. Varga Tamás kiemelte, hogy a közel nyolc méter magas fenyőt 350 csillogó, fehér és ezüst dísz ékesít majd.

– Idén a karácsonyfa elhelyezése teljesen új. Az elmúlt években a felajánlott fenyők a városháza épületének homlokzata előtt foglalta el helyét. Most a tér közepére került, ezzel is szimbolizálva azt, hogy a központban a fenyő ünnepe szerepel. A közel 8 méter magas karácsonyfa Advent első vasárnapján már teljes pompájában lesz és egészen január 6-ig díszíti majd a Szent István teret. Az ünnepek után, a fa elbontását követően azokra is gondoltunk, akik nehezen tudnak fűteni, hiszen tűzifaként rászorulók kapják meg – hangsúlyozta Varga Tamás.  

 

 

További programok »

Itthon

A forradalom és szabadságharc előestéjén emlékezett a békéscsabai MSZP

A Magyar Szocialista Párt Békéscsabai Szervezete hagyományaihoz híven március 14-én, a forradalom előestéjén gyertyagyújtással emlékezett a márciusi ifjakra, akik kiálltak az elnyomás ellen és a forradalom kiemelkedő alakjaivá és vezéreivé nőtték ki magukat. Az alábbiakban az MSZP békéscsabai szervezetének közleményét változtatás nélkül adjuk közre.
2025. március 15. 16:26
FEL